Párját annyira megviselte a drogügy, hogy pánikrohamai lettek - ezen ment keresztül Árpa Attila

Az élet megy tovább és Árpa Attila megházasodna

Az interjúban arról is mesélt, hogy otthon nem téma a történtek, és már csak az ügyészségen foglalkoznak vele. Nem tart az ügytől, csupán ideges miatta, mert már mindenki számára nyilvánvalóvá válhatott, hogy nem követett el semmit.

Ami a hétköznapokat illeti, nemrég véget ért a Keresztanyu második évadának a forgatása és bemutatták a legújabb filmet, amiben szerepel, az Űrpikniket. Emellett folytatódik a Galileo a TV4-en. Mindeközben lázasan készül a Dancing with the Stars második évadára, amelyben Stana Alexandra táncosnő lesz a partnere, akinek egy csókot is nyomott az arcára a legfrissebb képe szerint.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A nyáron már eltöltöttek pár napot Bikalon a lányával, a barátnőjével és a párjával. Tervben van még egy rövid wellness-hétvége is, és talán nyár végén egy kis utazás is Horvátországba. Ám a színész hozzátette, hogy nehezére esik a kikapcsolódás és a lazulás, ha tudja, komoly feladatok várnak rá.

A jövővel kapcsolatos tervei között szerepel az esküvő is

Vágyai között szerepel egy olyan film, amit ő rendezett és nemzetközileg is elismert, illetve egy ugyancsak nemzetközileg filmszerep is. Mi több, még azt sem tartja kizártnak, hogy újra megnősül!

leadkép: TV2 / Mokka

Oldalak

Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...
Home&Design
Sokan a konyhafelújításra vagy a fürdőszobára költik a legtöbb pénzt, ha szeretnék növelni otthonuk értékét. Az ingatlanszakértők szerint azonban van egy olyan részlet, amelyet a vevők szinte az első...
Lifestyle
Egy török házaspár békés, romantikus esti sétája váratlan és drámai fordulatot vett a tengerparton, amikor a hullámok között valami egészen megdöbbentő dologra lettek figyelmesek. Amit a vízben...
Lifestyle
Argentína mocsaras vidékén egy szinte hajszálpontosan kör alakú, rejtélyes sziget lebeg a vízen, amely ráadásul folyamatosan forog a saját tengelye körül. Az ufóhívők és a kutatók is lázasan keresik...
Sztárok
Sokan kíváncsiak arra, mi áll Gal Gadot irigylésre méltó alakjának hátterében a negyedik X felett is. A Wonder Woman sztárja egy kiegyensúlyozott étrendre és kemény, mégis átgondolt edzésmunkára...