Egészség

Orbán Viktor: Jön a harmadik oltás, az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz felvenniük

Olyan véleményt nem ismerünk, mely szerint ártana a harmadik oltás - mondta a magyar miniszterelnök, aki arról is beszélt, hogy az az ideális, ha a második oltás után eltelik négy hónap, s a páciens ezután jelentkezik az újabb vakcináért.

Augusztus elsejétől lehet jelentkezni a harmadik oltásért

Orbán Viktor miniszterelnök ma reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendégeként jelentette be, hogy a kormány lehetővé fogja tenni a harmadik oltás felvételét. A magyar kormányfő hangsúlyozta: nem ismernek olyan álláspontot, mely szerint egy harmadik vakcina bármilyen egészségügyi kockázattal járna. Hozzátette: az az ideális, ha a második és a harmadik oltás között eltelik négy hónap. Orbán leszögezte: van elég oltóanyag Magyarországon, az érdeklődőknek jelentkezniük kell majd az újabb dózisért.

Fotó: 123rf

Már az időpont is megvan: először két hét múlva, augusztus elsejétől lehet igényelni az újabb vakcinát. Orbán Viktor azt is hozzátette: az egészségügyi dolgozók számára kötelezővé teszik az oltás felvételét. (Arról tegnapi cikkünkben tettünk említést, hogy a magyar kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogy egyes területeken a munkavégzés feltételéül szabja a vakcinációt.)

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Ma azok vannak igazi veszélyben, akik még az első oltásukat sem vették fel - jelentette ki a kormányfő. Orbán azt is elmondta, az idősek 15 százaléka a mai napig nem élt a lehetőséggel, és annak érdekében, hogy ez az áldatlan állapot változzon, nemsokára személyesen keresik fel őket. Hangsúlyozta továbbá, az oltás nekik sem lesz kötelező.

A miniszterelnök azzal a kéréssel fordult a nyaralni vágyókhoz, hogy csak abban az esetben tervezzenek külföldi utazást, ha mindkét oltásukat felvették.

Fotó: 123rf

A koronavírus okozta betegségről elkészült az eddigi legnagyobb nemzetközi tanulmány, amelyben a kutatók a hosszú Covid-19 több mint 200 tünetét azonosították.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Szakemberek szerint a valódi boldogság nem a külső körülményeken, hanem a tudatos döntéseken, a lelki egyensúlyon és az önmagunkhoz való kapcsolódáson múlik. Vannak szokások, amik minden igazán...
Fashion&Beauty
A helyileg használt bőrápolók tényleg befolyásolják a bőröd tartósságát, de ugyanígy hatnak a mindennapi szokásaid is. Hogy mit eszel, mennyit alszol (és milyen minőségű az az alvás), valamint a...
Lifestyle
Sztárok
A 31 éves énekesnő, két gyermeke születése után elhatározta, hogy egészségét a legmagasabb szintre emeli, lenyűgöző, közel 30 kilós súlycsökkenésen van túl. Bár a sztár állítása szerint soha nem...
Sztárok
A foci-legenda és a modell szerelme az évtizedek során csak mélyült.
Home&Design
Kis hely, nagy hatás – így alakítsd ki álomkonyhádat, ahol minden négyzetcentiméter számít.