Sztárok

Egy korszak hamarosan véget ér - már a visszavonulást tervezgeti Britney Spears

Befejezné énekesnői karrierjét

Sőt, a fentiek tükrében már az sem meglepő, hogy Spears - a jelek szerint - már a visszavonulását tervezgeti. A világsztár menedzsere levélben jelezte lemondását, miután - állítása szerint - az énekesnő hivatalosan is fontolóra vette, hogy befejezi hullámhegyekkel- és völgyekkel is gazdagon tűzdelt, de mindenképpen egyedülálló pályafutását. A Variety cikke szerint Britney Spears menedzsere, Larry Rudolph az énekesnő édesapjának küldte el levelét, melyben bejelentette, hogy a 39 éves sztár nem számíthat többé a szolgálataira.

A levél azonban nem csupán emiatt érdekes. Rudolph ugyanis arra is kitér a szövegben, hogy már két éve nem beszélt az énekesnővel - ezért is gondolja úgy, hogy Spears többé nem igényli szakmai szolgálatait. Rudolph a levélben azt is megemlíti: úgy tudja, az énekesnő hivatalosan is szeretne visszavonulni.

Minden bizonnyal számos Spears-rajongót ér hidegzuhanyként a hír, hiszen az elmúlt, meglehetősen szomorú évek dacára joggal reménykedhettek abban, hogy az énekesnő esetleg főnixmadárként támad majd fel hamvaiból. Nagyon úgy tűnik, ez a revelációértékű pillanat - mely sok poprajongó szívét töltötte volna el örömmel - már sosem jön el.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Zendaya, a világ egyik legtehetségesebb énekes-színésznője már egy ideje az egyedülállók táborát erősíti: a legújabb paparazzi képek viszont bebizonyították, hogy párkapcsolatban van - ráadásul nem is akárkivel!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Stohl András azt mondta Kiara Lordnak, hogy ha ezt a találkozást túlélik Liptai Claudiával, akkor mindent túlélnek.
Sztárok
Február 16-tól vadonatúj részekkel érkezik a Séfek Séfe 7. szériája Ördög Nóra műsorvezetésével.
Lifestyle
Valamiről le kell mondania a Halaknak. Napi horoszkóp.
Sztárok
Meghan Markle nemrég férjével, Harry herceggel együtt dolgoztak egy filmen, melynek stábtagjai, illetve egyes szereplői kendőzetlen vallomást tettek a hercegnéről.
Egészség
Természetesen nem nekünk kell a hősnek lenni, de rengeteget tehetünk azért, hogy az illető ne haljon meg, amíg odaér a segítség.
Utazás
Előfordul, hogy ha hosszú időre hagyja ott valaki az autóját, az ponyvát tesz rá.