Lifestyle

Bécsben már elektromos biciklivel kísérik utolsó útjukra a halottakat

A bécsiek mindig is sajátosan viszonyultak a halálhoz, most pedig újabb bizonyítékkal szolgálnak erre: június eleje óta egy temetkezési vállalkozás elektromos teherbiciklit is kínál az utolsó útra. A jármű nevére várják a javaslatokat.

Két keréken az örökkévalóságba

Mivel Bécsben egyre több embernek fontos, hogy kevesebb autó legyen az utakon és az emberek méltón bánjanak a természettel, a Memoria temetkezési vállalkozás elektromos teherkerékpárral bővítette kínálatát. Az urnát a jármű elején rögzítik, így viszik a halottat utolsó útjára. Ha valaki szeretné, előtte még elbiciklizhet elhunyt szerettével annak kedvenc helyére, vagy tehet vele egy kört a környéken. Így a hozzátartozóknak lehetősége nyílik arra, hogy meghitt, nyugodt körülmények között töltsenek el még egy kis időt szerettükkel.

A türkiz színű járműnek egyelőre nevet keresnek – a cég honlapján keresztül bárki elküldheti a javaslatát. A győztes név különleges helyre kerül majd a kerékpáron, a nyertes nevében pedig száz eurót adományoznak egy civil szervezetnek, amelyet a győztes választhat ki három javaslat közül.

A természetvédelemnek elkötelezett Memoria korábban bio-, illetve fair trade koporsóival és urnáival hívta fel magára a figyelmet. Hagyományos fakoporsók mellett ugyanis banánlevélből, vad ananászból és bambuszból készült koporsók és urnák is szerepelnek kínálatában. Az alapanyagok mind fenntartható gazdálkodásból származnak, vagy bio-gazdaságok melléktermékeit hasznosítják.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Fotó: © Memoria

De nem csak úgy megnyalogatta, teljes egészében bekapta a halászt a bálna, aztán kiköpte. Nem ez volt az első alkalom, hogy hihetetlen módon menekült meg egy olyan helyzetből, amiből normál esetben nem sok esély van a túlélésre.

Leadfotó: © Memoria

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.