Sztárok

Pindroch Csaba búcsúzik a Thália Színháztól - Döntését ezzel indokolta

Hosszas vívódást követően Pindroch Csaba úgy döntött, hogy nyolc év után otthagyja a Thália Színház színpadát. A színész ezt a szomorú hírt közösségi oldalán osztott meg rajongóival, akik sok sikert kívántak neki az új kihívásokhoz. Csaba azt is elárulta, hogy milyen út vár rá az elkövetkezendő időszakban. Íme!

Nehéz döntés

Pindroch Csaba, Jászai Mari-díjas magyar színművész már 1997-től műveli szakmáját, ám 2021 hatalmas pálfordulatot hozott az életében. Csaba 2006–2011 között szabadúszó volt, majd a 2011-es és 2012-es évadban a Vígszínház tagja lett. Ezt követte a Thália színpada 2012-ben. A művész már több mint nyolc éve játszott a Nagymező utcai színtársulatban, ám most úgy döntött, hogy új kihívások elé néz. A hírt hivatalos közösségi oldalán osztotta meg rajongóival, akik sok sikert kívántak kedvencüknek: "Hosszas vívódás és elemzés után, úgy döntöttem, hogy a Thália Színháznak búcsút mondok. A rengeteg élmény, ami a 8 év alatt ért, velem marad. Szabadúszó színészként folytatom utamat, reménykedve a közönség további szeretetében. Döntésemet családom támogatta, a színház igazgatója elfogadta. Őszintén és szeretettel kívánok további sikereket a társulatnak és felhőtlen kikapcsolódást a Thália közönségének!" - írja bejegyzésében.

Új kihívások

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A 49 éves színművészt olyan nagysikerű produkciókban is láthattuk a Thália Színház színpadán, mint a Boeing Boeing - Leszállás Párizsban, a Legyen férfi, Monsieur Pignon!, a Hétköznapi őrületek, vagy éppen a Rövid póráz. Leghíresebb szerepei között jegyzik a Valami Amerika című magyar televíziós vígjátékokat, valamint a Kontroll c. 2003-ban bemutatott színes, magyar bűnügyi filmet, Antal Nimród rendezésében.

Beszélik, hogy az Oscar-díjas színésznő újraforrósítaná egyik régi románcát.

Leadfotó: Facebook/csabapindroch

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Szeptembertől teljesen új szerkezetben és frissített csapattal indítja a hétköznap reggeleket az ATV népszerű műsora, a Start.
Home&Design
A színek nemcsak a hangulatunkat befolyásolják, hanem azt is, hogyan érezzük magunkat a konyhában – a megfelelő árnyalatok minden főzést és együttlétet örömtelivé tehetnek.
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...