Sztárok

Tony Curtis egyszer úgy beszólt Marilyn Monroe-nak, hogy a színésznő vérig sértődött

Botrány a forgatáson

Tony Curtis a Van, aki forrón szereti című világsikerben sármos szaxofonost játszott, aki a film nagy részében női ruhába bújva menekül a maffia elől. Barátjával, akit Jack Lemmon alakított, csatlakoznak egy lányokból álló együtteshez, amelynek énekesnőjébe, a Marilyn Monroe által megformált Vad Virágba mind a ketten beleszeretnek.

A fáma szerint a színésznő híresen sokat késett, sőt perfekcionizmusa miatt sokszor követelte, hogy vegyenek újra egyes jeleneteket – akár nyolcvanszor is. Emiatt pedig kollégáinak rendszerint rengeteget kellett várniuk rá – vagy arra, hogy megérkezzen, vagy hogy továbblépjen. Egy alkalommal aztán Tony Curtisnél elszakadt a cérna, és az egyik csókjelentük felvétele után azt mondta, olyan volt megcsókolni a színésznőt, mintha Hitlerrel csókolózott volna.

Marilyn természetesen vérig sértődött a beszólás miatt. Akkoriban a sajtó sokat cikkezett az esetről, Curtis pedig sosem tagadta a vádakat, bár évekkel később már azt mondta, soha nem mondott ilyesmit. Évtizedekkel később végül maga is bevallotta, hogy kicsúszott a száján az ominózus mondat, de nem gondolta komolyan, csupán irónia volt.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Tony Curtis ötven éves karrierje során a kalandfilmektől a romantikus vígjátékokon át a drámákig több mint százötven szerepet játszott el. Idősebben kisebb szerepekben és televíziós alkotásokban tűnt fel, ezek közül is kiemelkedik a Minden lében két kanál című sorozat, amiben Roger Moore volt a főszereplőtársa. Élete vége felé a színészkedésen túl több más területen is tevékenykedett, többek között ötven éven felülieknek szánt testedző videót is készített. Végül 85 éves korában, 2010. szeptember 29-én nevadai otthonában, álmában érte a halál, szívroham következtében.

Audrey Hepburn szépsége és ártatlan külseje mögött igen komoly gondokkal küzdött – a színésznő életét már gyermekkora óta traumák és fájdalmak övezték, ám ezt a nyilvánosság előtt sikerült titokban tartania, egészen mostanáig.

Fotó és leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Mérlegnek különleges napja lesz: egy családtag vagy közeli barát megnyílhat előtted, és ez közelebb hozhat benneteket egymáshoz. Olvass tovább!
Lifestyle
Felesleges drága csapdákra költened: egy pofonegyszerű, filléres konyhai trükkel kíméletesen, mégis hatékonyan tarthatod távol a kártevőket.
Lifestyle
Az orchidea gondozása sokaknak okoz fejtörést, ezért az interneten újra és újra felbukkannak bizonyos praktikák: az egyik legismertebb módszer a jégkockás trükk, amelyről évek óta megoszlanak a...
Egészség
Természetesen az a jó, ha kiegyensúlyozottan étkezünk, és ha a hús is benne van az étrendünkben.
Lifestyle
A gazdagsághoz tényleg rengeteg tehetség kell, vagy egy jó adag szerencse is?
Lifestyle
A legtöbb gyerek imádja a slime-ot, azaz a nyúlós-nyálas "műtaknyot", amit kedvükre húzhatnak, gyúrhatnak és püfölhetnek. Igen ám, csak mi a helyzet akkor, ha a nagy munkában véletlenül a gyerek...