Sztárok

Négynapos, világraszóló bulival ünneplik majd a britek II. Erzsébet 70 éves uralkodását

Egy varázslatos hosszú hétvége

A jelenlegi tervek szerint 2022-ben sor kerül arra a zászlós díszfelvonulásra is, melyet az elmúlt két évben a koronavírus-járvány meghiúsított. A királynő az Epsom Derbyn is tiszteletét fogja tenni a már említett különleges, négynapos hétvégén, a Buckingham-palotánál pedig hatalmas koncertet rendeznek. Ugyanakkor ez még korántsem minden: a 2022-es jubileumi évben nemcsak II. Erzsébet királynő, de a királyi család több tagja is járni fogja az egész országot, az ünnepi hétvégén pedig arra fogják biztatni az embereket, hogy országszerte utcabálokat szervezzenek a csodás évforduló megünneplésére.

II. Erzsébet 1952-ben foglalta el a brit királyi trónt, és akkor már kétgyermekes családanyaként hihetetlen lelkesedéssel és energikussággal látott hozzá uralkodói teendőihez. Regnálása első évtizede alatt lehetősége nyílt gyakorolni királyi előjogát, amikor 1957-ben ő nevezte ki miniszterelnöknek Harold Macmillant. 1952 decemberében mondta el első karácsonyi beszédét a rádióban. Azóta hagyománnyá nemesedett ez a szokása: minden karácsony első napján délután 3 órakor beszédet intéz népéhez, s megfogalmazza ünnepi üzenetét. A 95 éves Erzsébet királynő hosszú évtizedek óta az egyetlen biztos pont a brit királyi monarchia történetében.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
Leadfotó: Profimedia - Red Dot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Hosszú évek hallgatása után végre kilépett a árnyékból az eltűnt kislány öccse, aki ma már elismert sportolóként éri el a sikereket.
Lifestyle
Rendszeresek a rendőrségi akciók az utakon, az elmúlt héten több mint ezernégyszáz autóst értek tetten száguldozás miatt a Bács-Kiskun vármegyei utakon.
Sztárok
Alig pár hete adott életet kisfiának Nemes Anna: az ATV népszerű műsorvezetőjét élete első, édesanyaként ünnepelt születésnapján pedig igencsak lenyűgözte a párja.
Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.
Lifestyle
A Szűznek a Nap energiája segít abban, hogy ne csak dolgozzon, hanem élvezze is az apró sikereket. Olvasd el te is napi horoszkópodat!