Sztárok

Saját magát kellett száműznie a királynak - most börtönbe kerülhet

A szeretője mosta a pénzt

Az izgalmak 2013-ban indultak, amikor egy botrány miatt került reflektorfénybe az uralkodó lánya, Krisztina hercegnő. A nőt férjét, Iñaki Urdangarint korrupciós üggyel vádolták, amelyben gyanúsítottként hallgatták ki a király lányát is. Férjét többmillió eurós hűtlen kezeléssel és adócsalással vádolták. A vagyoni bűncselekmények mellett, mindeközben maga az uralkodó, I. János Károly király is a címlapra került, ő kétes nőügyei miatt, mivel azt állították szeretője van. A titokzatos hölgy egy német üzletasszony volt, akinek a király madridi luxusvillát és egy kisebb vagyont bocsátott a rendelkezésére az évek alatt. Nagyon úgy tűnik, a királynak Corinna zu Sayn-Wittgenstein évekig a szeretője volt, és az uralkodó rajta keresztül mosta tisztára a kenőpénzeket. A nő ellen is eljárás indult, a svájci ügyészség pénzmosás gyanúja miatt vizsgálja az elmúlt évek üzleteit és Corinna zu Sayn-Wittgenstein ügyeit. Bizonyítékok is vannak arra, hogy a nő igen nagy lábon élt, szeretőjétől kapott pénzből vásárolt például egy hatalmas birtokot és megvette a hozzá tartozó palotát is, mint kiderült, több millió euróról van szó.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Az eddigi bizonyítékok szerint, I. János Károly 100 millió dollár kenőpénzt fogadhatott el, amiért egy spanyol konzorcium nyerte el a Medinát és Mekkát összekötő nagy sebességű vasútvonal második szakaszának az építését. A nyomozást nehezíti, hogy Abdullah szaúd-arábiai király, akitől a pénzt kapta, azóta elhunyt.

Lapozz, folytatjuk!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Több mint húsz év telt el Angelina Jolie és Billy Bob Thornton botrányoktól övezett házassága óta, ám a színész ma sem fogja vissza magát, ha egykori feleségéről van szó.
Fashion&Beauty
A ragyogó, makulátlan bőr ígérete sokakat csábít arra, hogy egyszerre több hatóanyagot kenjenek magukra – pedig a túl sok jó is árthat.
Fashion&Beauty
Ha úgy érzed, a bőröd elvesztette a fényét, megjelentek a sötétebb foltok, vagy egyszerűen csak hiányzik az a „friss ragyogás”, amire mindenki vágyik, van egy egyszerű megoldás: a C-vitamin.
Sztárok
Kevés arc ivódott be annyira egy egész generáció emlékezetébe, mint a Kinder csoki csomagolásán mosolygó kisfiúé – pedig a gyerekkori portré mögött álló Matteo Farneti mára felnőtt férfi lett.
Lifestyle
Növényt ültetni, gondozni és nevelhetni szép dolog, és több szempontból hasznos is. Azt viszont nem mondanánk, hogy mindig egyszerű feladat, hiszen sokszor előfordul, hogy hiába igyekszünk életben...