Lifestyle

Elindult a Mount Everest csúcsára a magyar hegymászó, de lehet, hogy most visszafordul

Varga Csaba hegymászó

A 39 éves nagyváradi hegymászó civilben építész, aki magyarként, a nagyváradi magyar kisebbség képviselőjeként kezdett el hegyeket mászni. Az első expedíciókba egyedül vágott bele, a mászásokat szinte kizárólag az építész szakmájából félretett pénzéből finanszírozta. Kisegítő oxigén és serpák segítsége nélkül mászik.

2009-ben mászta meg az „első komolyabb hegyet”, a Kirgizisztán, Kazahsztán és Kína határán fekvő Tien-san hegységben található 7010 méter magas Khán Tengrit. 2010-ben egy másik Kirgizisztánban található hegyet célzott meg, a 7439 méter magas Pobeda, vagy más néven Győzelem-csúcsra azonban nem sikerült feljutnia. 2012-ben újra a Pobeda meghódításával próbálkozott, de akkor sem járt sikerrel. 2013-ban sikeresen megmászta élete első 8 ezer méter feletti csúcsát, a Gasherbrum II-t (8035 méter), 2014-ben pedig Suhajda Szilárddal nekivágtak a 8051 méter magas Broad Peak meghódításának. A sikeres csúcsmászás után a következő évben a K2 tetejére szerettek volna mind a ketten feljutni, azonban az időjárás megakadályozta őket ebben a tervükben. Hazatérve a Hidden Peakről azt mondta: ezúttal is szenvedélyből és hazaszeretetből mászott.

Varga Csaba tagja a Kalifa Alpin csapatnak, az a céljuk, hogy népszerűsítsék a magaslati hegymászást, méghozzá úgy, hogy közben a Himalája eddig meg nem hódított összes magaslatára feljutnak.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Pszichológusok szerint az emberek többsége képtelen arra, hogy a kitűzött vágyait, álmait megvalósítsa. Olyannyira, hogy 92 százalékunk már az elején feladja és mindössze 8 százalék jut el a végső célig. Sikerünk titka abban rejlik, hogy képesek vagyunk-e a kitűzött célokat szem előtt tartva megtenni az első lépéseket, hiszen után a többi már igen könnyen jön. Elárulták a sikerorientált emberek titkos módszereit!

Leadfotó: facebook.com/KalifaPage

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Szabó Győző őszintén vallott az életéről: az 55 éves színész tisztában van azzal, hogy a fiatalkori pörgés és a függőségek egyszer visszaütnek. Bár most mindent megtesz az egészségéért, úgy érzi, a...
Sztárok
Súlyos vádakkal állt a nyilvánosság elé a ValóVilágból megismert Kutai Kinga. Az édesanya, aki egyedül neveli hallássérült és ADHD-s kisfiát, egy országos oktatási demonstráción nyilvánosan állította...
Lifestyle
A Netflix dokumentumfilmjéből megismert Tinder-csaló után itt a magyar verzió. A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett előéletű férfi ellen, aki társkereső oldalakon...
Sztárok
Noha Sarolta hercegnő még csak 11 éves, a brit királyi család már most rendkívüli körültekintéssel tervezi a jövőjét. A szakértők szerint a palota tudatosan, apró lépésekben vezeti be Vilmos herceg...
Egészség
Sokan nem is sejtik, hogy a rágógumik többsége ma már műanyag alapú, így a rágás során néhány perc alatt akár több ezer mikroműanyag-részecske is felszabadulhat. A Semmelweis Egyetem szakértője arra...
Sztárok
A brit királyi család modern kori történetének legsúlyosabb botránya újabb fejezettel bővült. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium által nyilvánosságra hozott titkos dokumentumok és e-mailek tanúsága...