Lifestyle

Újra együtt a piacok napján – Belvárosi nyárköszöntő és gyereknapi program

Élőzene

A helyszínen egész napos élőzenei műsorok, utcazenészek és különféle produkciók várnak a látogatókra. 15:00 órától egy vidám Nemadomfel koncert és 17:00 órától egy fergeteges Brass Time Band party vár mindenkire, akik egy hatalmas bulival fogják zárni a Piacok Napját.

Adománygyűjtés

A kialakult helyzetben az elmúlt hónapokban a Nem Adom Fel Alapítvány által üzemeltetett Nemadomfel Házaknak is ismét be kellett zárniuk, és az oda járó, a járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő gyermekek családjai nagyon nehéz helyzetbe kerültek, sok esetben meleg étel sem került/kerül minden nap az asztalra. Ezzel a gyűjtéssel nekik szeretnénk ismét segíteni. Szívesen fogadunk elsősorban tartós élelmiszereket, tisztálkodó, higiéniai termékeket, jó állapotban lévő kreatív eszközöket, ceruzákat, színezőket, festékeket és játékokat egyaránt, amit a piacon a Nem Adom Fel Alapítvány standjánál kihelyezett ládákba lehet majd leadni.

Az eseményen egy sor olyan értékre szeretnénk felhívni a figyelmet, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egy élhető világot teremtsünk magunk körül. A szervezők egyszerre képviselik a közösségi gondolkodás, a fenntarthatóság és a befogadó társadalom üzenetét.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kiemelt fontossággal bír a Piacok Napján a fogyatékossággal élő alkotók által készített magas színvonalú termékek népszerűsítése. A szervezők szeretnék beintegrálni kínálatukat a piacok hasonló termékei közé, mert ugyanolyan értéket és minőséget képviselnek, de mégsem kapják meg azt a teret és figyelmet, amelyre méltóak lennének.

A rendezvény gyerek-, család- és kutyabarát. A belépés ingyenes. A rendezvény a Nem Adom Fel Alapítvány és a Hello Piac közös szervezésében valósul meg, Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat támogatásával, az aktuális járványügyi helyzetnek megfelelő szabályok betartásával.

Először rendezik meg Budapesten a kirakART kortárs előadóművészeti hétvégét.

Leadfotó: facebook.com/piacoknapja

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.