Lifestyle

A magyar szakértő szerint az indiai mutáns már júliusban véget vethet a turistaszezonnak

Zsiday Viktor befektetési szakember úgy véli, a piacok nem mérik fel kellőképpen az indiai variáns kockázatát, ez pedig problémák forrása lehet.

Mindent megbolygathat az indiai mutáns?

Magyarország lassan kilábal a koronavírus-járvány harmadik hullámából - legalábbis erre engednek következtetni a közelmúlt eseményei. Drasztikusan csökkent hazánkban az új fertőzöttek, sőt a kórházi kezelésre szorulók, a lélegeztetettek és a legutóbbi időkben a halálozások száma is, mindezzel párhuzamosan pedig egyre szélesebb körben nyit az ország. Orbán Viktor magyar kormányfő például pár nappal ezelőtt jelentette be, hogy itthon elértük az ötmillió beoltottat, s közterületen ezentúl nem kell többé viselnünk a védőmaszkot. Az élet tehát lassan normalizálódik, a magyarok egy része már nyaralást is tervez - igaz, zömében belföldre, s a biztonsági szabályok szigorú betartása mellett. Ugyanakkor lehetséges, hogy korai még az öröm. Könnyen előfordulhat, hogy az indiai vírusmutáns árnyékot vethet a mostani idillre. Igaz ugyan, hogy a legutóbbi kutatások szerint több vakcina is eredményes e változattal szemben, ennek ellenére lehetséges, hogy sokan alábecsülik az indiai variáns által hordozott kockázatot. Vajon tényleg korai még pezsgőt bontani, és akár az idei turisztikai szezon is elúszhat a mutáns terjedése miatt?

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Fotó: 123rf

Lapozz, a szakértő válaszol a kérdésre!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A 2026-os Golden Globe gála nemcsak a díjazott művészekről és a lenyűgöző estélyi ruhákról szólt, hanem az elegáns sztárpárokról is, akik magabiztos jelenlétükkel és kifinomult stílusukkal vonzották...
Fashion&Beauty
A 2026-os Golden Globe-díjátadó vörös szőnyege idén is a lenyűgöző estélyik parádéja volt – mutatjuk azokat a ruhakölteményeket, amelyek garantáltan magukra vonták minden tekintetet.
Lifestyle
A bazsalikom igazi konyhakedvenc, amely szinte bármely ételt feldob különleges aromájával. A kertben és a balkonon könnyen nevelhető, de jó tudni, hogy nem minden növény mellett érzi jól magát....
Lifestyle
Állandó téma és konfliktusforrás, hogy szabad-e az ételeket mikróban melegíteni. Vannak, akik szerint a mikrohullámú sütők életveszélyesek, míg mások gond nélkül beletesznek bármit a gyors melegítés...
Egészség
A test tisztítása és a méregtelenítés különösen fontos a téli hónapokban: ősi módszerek segítségével frissíthetjük fel szervezetünket, támogathatjuk emésztésünket, emellett új energiával tölthetjük...
Fashion&Beauty
A pucérruhák divatja láthatóan még mindig tartja magát, és a Golden Globe díjátadó vörös szőnyege is évről évre bizonyítja, hogy a sztárok szívesen választanak olyan áttetsző estélyiket, amelyek alig...