Egészség

Lélek allergia: Te tudod, hogy ez mit jelent? Így kezelheted

Allergiás tüneteket produkálsz miközben – úgy tudod – semmire sem vagy érzékeny? Lehet, pszichés okai vannak a problémádnak.

Csak placebo?

Mindannyian ismerjük a történetet Pavlovról, a kutyáról és a reflexről. A tudományos vizsgálatok azonban kimutatták, hogy az előzetes feltevésektől eltérően az idegrendszer az immunrendszerrel is összefügg: idegek futnak a nyirokcsomókhoz, ahol az immunreakciókért felelős immunsejtek nagy számban vannak jelen. Az idegrendszer tehát kommunikál az immunrendszerrel. Már régebben megfigyelték, hogy a gondolatok befolyásolják az allergiás reakciókat, vagyis hogy a placebo-hatás ebben az esetben is működik: egy szénanáthás fiút hipnózis során megkérték, képzelje magát egy zöldellő rétre, ő pedig már ettől – az egyébként idilli – képtől súlyos fulladásos rohamot kapott. Mikor ezután viszont azt mondták neki, hörgtágítót lélegez be, végetért a roham, noha valójában még mindig ugyanazt a levegőt szívta be. Nem biztos azonban, hogy az immunrendszer minden esetben részt vesz ebben a reakcióban, hiszen a pszichés tényezők közvetlenül a problémás területekre – tehát a bőrre, a légutak izmaira vagy az orra – is hatással lehetnek. A kutatók azt is megfigyelték, hogy a betegek általában hajlamosak az állapotukat sokkal tragikusabban felfogni, mint amilyen a helyzet valójában. A pesszimista gondolatok pedig nemcsak a hangulatot, hanem a betegséget is képesek negatív irányba változtatni. Akiknek allergiájuk például akcémás tüneteket produkál, sokkal többet vakaróznak, ha az eszükben jár, illetve ha olyan gondolataik vannak, hogy „ez a viszketés soha nem fog elmúlni” vagy hogy „egy kezelés nem használ, olyan súlyos az állapotom”. Ez a helyzet pedig egy valóságos önbeteljesítő jóslat: erőteljes vakarózásukkal valóban súlyosbítják tüneteiket. Lapozz a cikk folytatásáért!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Egészség
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.
Sztárok
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a...
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...
Sztárok
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze,...
Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...