Sztárok

Teljesült Balázs Fecó utolsó kérése

Tudom, hogy egyszer még zenélünk együtt – mondta Dorozsmai Péter a Librettó című műsorban a tavaly elhunyt legendás magyar zenészre, Balázs Fecóra emlékezve. A Korál zenekar dobosa elárulta, sikerült teljesítenie barátja és zenésztársa utolsó kérését, hiszen megjelenhetett a ’Legszebb dalaink’ című dupla CD.

"Nehéz elhinni, ami vele történt"

"Nehéz elhinni, ami vele történt, életem jelentős részét mikrobuszokban és a színpadon töltöttem vele és olyan mintha a családtagom lenne. Rengeteg a jó zenész ott, ahol most ő van. Biztos vagyok benne, hogy alakít egy égi zenekart és azt is tudom, hogy egyszer még fogunk együtt zenélni" - emlékezett a tavaly novemberben elhunyt Balázs Fecóra Dorozsmai Péter a Librettó című műsorban.

"Már 2018 óta dolgoztunk azon az albumon, amelyre eredetileg a 10 legjobb Korál-dal került volna fel, de Fecó újabb és újabb ötletei nyomán végül dupla CD lett belőle. Javában zajlott a munka, amikor ő beteg lett és kórházba került. Felhívtam és megkérdeztem, hogy tudok-e neki bármiben segíteni. Azt mondta, ne törődjek semmivel, csak fejezzem be élete lemezét" – emlékezett vissza Dorozsmai Péter.

Bár Balázs Fecó már nem tudta az összes dalt felénekelni, de zenésztársainak – Nikának, Bigának és Kontor Tamásnak – köszönhetően ez a néhány szerzemény is felkerült az albumra. Dorozsmai Péter szerint a szimfonikus hangszereléssel feldíszített rockos hangzású dalokat felemelő érzés hallgatni.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A teljes beszélgetés ide kattintva nézhető újra!

A Kossuth- és kétszeres Jászai-díjas Haumann Péter az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb és legnépszerűbb magyar színésze, akivel kapcsolatban tényleg igaz a rojtosra koptatott közhely: minden létező szerepet eljátszott már - deszkán, vásznon és tévéképernyőn egyaránt.

Leadfotó: facebook.com/balazsfeco

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Audrey Hepburn nemcsak a divatvilágot hódította meg páratlan eleganciájával, hanem egy olyan parfüm megszületését is ő ihlette, amelynek története közel 70 évvel később is lenyűgözi a rajongókat.
Lifestyle
Számodra vajon mit tartogatnak a csillagok a következő napokban? Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Amikor a levelek hullani kezdenek és a levegő hűvösebb lesz, hivatalosan is elérkezik a bekuckózós őszi idő. Habár rengeteg étel létezik, amely tiltólistás a négylábú kedvenceink számára, van néhány...
Sztárok
Harry herceg egy nyilvános eseményen mesélt 7 éves fiáról, Archie-ról, akinek az iskolakezdés nem egészen úgy alakult, ahogyan szerette volna.
Lifestyle
Van, aki soha nem gondolkodott még el azon, melyik csuklójára csatolja fel az óráját, mások viszont tudatosan ragaszkodnak a megszokott oldalukhoz. De vajon puszta kényelemről van szó, vagy a...