Egészség

Belassult az oltási program – Mikor érjük el így az 5 millió beoltottat?

Az oltási terv

Orbán Viktor április 9-én ismertette az oltási program ütemtervét reggeli rádiós beszédében. Ennek a végcélja a 7 millió beoltott elérése, ami a lakosság átoltottságának 70 százalékát jelenti, legalább az első adag oltással.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Május elejére tűzték ki a 4 millió beoltottat, amit sikerült is elérni. A jelenlegi szakasztban 7-10 nap alatt kellene elérni az ötmilliós, május közepén pedig a hatmilliós határt. A kormányfő azt mondta, június elejére „képesek leszünk” 7 millió embert beoltani.

Gulyás Gergely múlt héten azt mondta, napról napra tízezrek regisztrálnak, a miniszterelnök azonban attól tart, nem lesz annyi regisztrált, mint amennyi vakcina. A kedden közölt adatok szerint 4 725 000 a regisztráltak száma, vagyis még lenne kit oltani. Ez alig több mint százezerrel haladja meg a múlt péntekit – igaz, egy új korosztály regisztrációjának megnyitása ezt az ütemet ismét felpörgetheti.

Május 7-ig regisztrálhatnak ugyanis a 16–18 évesek, akiket a jövő hét második felében már olthatnak is. Előállhat az a helyzet is, hogy a nyitások miatt, a járvány nyomásának csökkenésével egyre kevesebben érzik majd szükségét az oltakozásnak, így lassulhat a folyamat. De a sikert más tényezők is befolyásolhatják, például hiába érkezik elég vakcina, ha abból a fajtából pont nem kérnek az oltandók.

A Semmelweis Egyetem rektora eloszlatott néhány tévhitet a Sinopharm vakcinájával kapcsolatosan. Arra is kitért, előreláthatóan szükséges lesz-e belőle egy harmadik adag a beoltottaknak.

Fotó és leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...
Home&Design
Sokan a konyhafelújításra vagy a fürdőszobára költik a legtöbb pénzt, ha szeretnék növelni otthonuk értékét. Az ingatlanszakértők szerint azonban van egy olyan részlet, amelyet a vevők szinte az első...
Lifestyle
Egy török házaspár békés, romantikus esti sétája váratlan és drámai fordulatot vett a tengerparton, amikor a hullámok között valami egészen megdöbbentő dologra lettek figyelmesek. Amit a vízben...
Lifestyle
Argentína mocsaras vidékén egy szinte hajszálpontosan kör alakú, rejtélyes sziget lebeg a vízen, amely ráadásul folyamatosan forog a saját tengelye körül. Az ufóhívők és a kutatók is lázasan keresik...
Sztárok
Sokan kíváncsiak arra, mi áll Gal Gadot irigylésre méltó alakjának hátterében a negyedik X felett is. A Wonder Woman sztárja egy kiegyensúlyozott étrendre és kemény, mégis átgondolt edzésmunkára...