Sztárok

Néha a győztes meccs sem volt elég Kemény Dénesnek – legnagyobb hibáiról is beszélt a sikeredző

Sok év folytonos utazása után végre otthon pihenhetett egy évet – Kemény Dénes a koronavírus okozta nehéz helyzetben is meglátta a jót. A szövetségi kapitányként háromszoros olimpiai bajnok pólós edzőlegenda saját hibáiról, aranyérmekről és gyermekkori álmairól is mesélt.

Legnagyobb hibájáról is beszélt a sikeredző

Kemény Dénest senkinek sem kell bemutatni ebben az országban. A volt válogatott vízilabdázó, edző és állatorvos akkor szerzett komoly hírnevet magának, amikor a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként 2000 és 2008 között három olimpiai aranyérmet nyert meg. Összesen 15 éven keresztül - 1997 és 2012 között – volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya, ez alatt minden megnyertek, amit csak el lehetett érni a vízilabdában.

Edzői pályafutása után a Magyar Vízilabda Szövetség elnökeként dolgozott tovább, 2018-ig, valamint tanít a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán. Az Animatiqua business a Három az Ezerből című új online üzleti műsorában, Kondacs Andrással beszélgetett múltról és jelenről, sikerekről és persze a kudarcokról is.

Indián hős és az inspiráló személyek

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kemény Dénes elárulta, hogy 7 évesen még eszébe sem jutott, hogy olimpiai bajnok akar lenni. „Inkább Winnetou, az indián hős lettem volna, ha választhatok. Az olimpiára akkor még nem gondoltam, bár a vízhez már volt közöm, úsztam és vízilabdáztam is, de a végcél még nem fogalmazódott meg bennem” – mondta el.

A vezetőedző szerint a legrosszabb helyzet egy ember életében, ha szembesül a saját hibáival. Neki a türelmetlensége az, éppen ezért sokat gyakorolta, hogy bár a lelkében türelmetlen, a hangján ez ne érződjön. Kemény nem csak a tulajdonságaiban, hanem az értékítéletében is ennyire tudatos, ha a példaképekről van szó. „Sosem volt igazi példaképem, de ennek megvan az oka: mindenkit elismertem, és mindenkitől láttam olyat, ami nekem nagyon tetszett, amit megpróbáltam elsajátítani, hogy az a tulajdonság meglegyen bennem is. De soha nem volt egyetlen példaképem, mert egy az egyben nem szerettem volna senkire sem hasonlítani. Engem a tulajdonságok inspiráltak, nem a személyek” – mondta az üzleti műsorban.

Még nincs vége, lapozz!

Fotó: Animatiqua

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló...
Egészség
Súlyos, tizennégy európai országot érintő járványkitörésre figyelmeztetnek az egészségügyi hatóságok, amelyet egy népszerű élelmiszerhez kötnek. Az Euronews beszámolója szerint az ízesített instant...
Sztárok
Katalin hercegné jó szokásához híven idén sem hagyja ki a wimbledoni teniszbajnokságot, a napokban ráadásul sikerült óriási meglepetést is okoznia a szurkolóknak.
Sztárok
Az ATV emblematikus és közkedvelt műsorvezetője a reggeli Start című adás után egy rendkívül érzelmes üzenetben köszöntötte feleségét a hivatalos közösségi oldalán. Majd egy megható vallomásban...
Utazás
Sok napsütésre és igazi kánikulára számíthatunk a mai napon, azonban egy front szakadozott felhőzete vonul át felettünk, amely északkeleten záporokat és dörgéseket hozhat. A HungaroMet előrejelzése...
Sztárok
Megtört a csend a norvég királyi udvarban! Miután Asztrid hercegnő hetekkel ezelőtt hirtelen és nyomtalanul eltűnt a nyilvánosság elől, a palota a legrosszabb pletykák közepette adott ki hivatalos...