Lifestyle

Tudod, hogy miért éppen április 22-én ünnepeljük a Föld napját?

Amerikában 51., világszerte pedig 31. alkalommal kerül sor a Föld napjára csütörtökön, április 22-én. Ezen a napon a világ szinte összes országában különféle eseményeket rendeznek, melyekkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Idén a tavalyihoz hasonlóan az események nagyrészét az online térben rendezik meg.

Egy nap a holnapért

A Föld napja ötletét John McConnell békeaktivista vetette fel először 1969-ben egy San Franciscói UNESCO konferencián. Első ízben 1970. március 21-én tartották meg, ami az északi féltekén a tavasz első napja. Denis Hayes amerikai egyetemista 1970. április 22-én mozgalmat indított a Föld védelmében, és már az első évben több mint 20 millió amerikai állt be mögé és emelte fel szavát a természetért.

Húsz évvel később, 1990-ben világmozgalommá vált a Föld napja, amikor több mint 140 ország 200 millió környezetért aggódó polgára, civil szervezetek válaszoltak a felhívásra, és városok, falvak, iskolák, környezetvédő szervezetek mind-mind saját programmal, a legkülönfélébb módon tették emlékezetessé és világméretűvé ezt a napot. Magyarország az elsők közt csatlakozott, így idén már a 31. alkalommal tartjuk meg a Föld napját hazánkban.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az eltelt években a Föld napja világméretű megmozdulássá vált: több mint egymilliárd ember vesz részt valamilyen környezeti eseményen ezen a napon. A nemzetközi Föld Napja Hálózat 174 országban több mint 15 000 szervezettel dolgozik azon, hogy kialakítsák „az egyetlen eseményt, amelyet az egész világon egyszerre ünnepelnek, mindenféle származású, vallású és nemzetiségű emberek”.

2020-ban a világméretű koronavírus-járvány miatt az online térbe helyeződtek a programok, aminek eredménye a legnagyobb digitális összefogás lett a történelem során. 2021-ben hasonló módon zajlanak majd a programok.

De miért pont április 22-én? A következő oldalon kiderül!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon jelentette be, hogy a Duna emelkedő vízszintjének köszönhetően megkezdődött a Paksi Atomerőmű újraindítása a múlt heti energiakrízis után.
Lifestyle
Az általános műveltség sokkal többet jelent annál, mint hogy ki mennyi évszámot, nevet vagy címet tud felidézni. Az igazán érdekes tudás gyakran egészen különböző területekről származó ismereteket...
Lifestyle
Szigorú razziát tartott a fogyasztóvédelmi hatóság a hazai játszótereken: a vizsgálatok során az ellenőrizte helyszínek és eszközök több mint harmadánál állapítottak meg valamilyen jogsértést.
Sztárok
Hatalmas a boldogság Gulácsi Péteréknél: a spanyolországi igazolást követően a magyar kapus felesége bejelentette, hogy harmadik gyermeküket várják.
Sztárok
A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.
Lifestyle
Nem minden időszak kedvez a nagy döntéseknek vagy a kockázatvállalásnak. A következő napokban három csillagjegy számára olyan helyzetek alakulhatnak ki, amelyek fokozott figyelmet, türelmet és...