Utazás

A WHO nem támogatja a vakcinaútlevél bevezetését

Komoly ellenérvük van, miért nem jó ötlet.

A WHO szerint nem lenne igazságos a vakcinaútlevél

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője a héten arról beszélt, nem támogatják a vakcinaútlevél bevezetését – legalábbis most még semmiképpen. Érveik között szerepel, hogy egyelőre nem bizonyított, hogy az oltottság meggátolja a koronavírus átadását, valamint méltányossági okokból sem tartják ezt időszerűnek – írja a Reuters.

„A WHO nevében jelen pillanatban annyit mondhatunk, hogy nem szeretnénk, ha a vakcinaútlevél lenne az országokba való be- és kiutazás kötelező feltétele, mivel a járvány jelenlegi szakaszában egyelőre nem lehetünk biztosak abban, hogy az oltás meggátolja a vírus átadását” – fogalmazott Margaret Harris, az ENSZ egészségügyi szervezetének szóvivője.

„További kérdések is felmerülnek, így a vakcinaútlevél azokkal szemben lenne hátrányos megkülönböztetés, akik bármilyen okból kifolyólag nem juthattak vakcinához” – tette hozzá a szóvivő egy ENSZ sajtóértekezleten.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A WHO jelenleg a kínai Sinopharm és Sinovac koronavírus elleni vakcinákat vizsgálja annak érdekében, hogy áprilisban lehetőleg már ki tudják adni a vészhelyzeti alkalmazásra szóló engedélyt. Erre a számítások szerint április végén kerülhet sor Harris elmondása szerint.

„Ez nem megy olyan gyorsan, mint reméltük, mert több adatra van még szükségünk” – mondta el, de több információt nem árult el a titoktartási kötelezettségére hivatkozva.

Hamarosan a teraszokra is kiülhetünk Gulyás Gergely szerint.

Fotó és leadfotó: Pexels

Oldalak

Utazás
Sztárok
Sebestyén Balázs felhívta Vitézy Dávidot a Most Wanted forgatása közben. A rádiós műsorvezető a minisztertől kért villámgyors segítséget, hogy kicselezze a celebeket a feszült hangulatú RTL-es...
Sztárok
Szinetár Dóra ritka nosztalgikus fotókkal lepte meg követőit, amikor felidézte a csaknem negyven évvel ezelőtt forgatott, kultikussá vált Laurin című NSZK-magyar koprodukciós film főszerepét.
Lifestyle
A takarítási szakértők szerint a boltok polcain sorakozó méregdrága vegyszerek jelentős része teljesen felesleges, sőt a túlárazott, specifikus tisztítószerek helyett a legegyszerűbb házi...
Lifestyle
A kutyák várható élettartama fajtánként meglepően eltérő lehet, ezért ha éveken át szeretnénk magunk mellett tudni négylábú társunkat, érdemes ezt a szempontot is figyelembe venni a választásnál.
Sztárok
Krausz Gábor elképesztő kulisszatitkot osztott meg a Séfek Séfe indulásáról: kiderült, hogy eredetileg nem őt választották ki a TV2 népszerű gasztro-realityjének harmadik zsűritagjaként.
Sztárok
Az édesapját hiába választották nem olyan rég ismét a Premier League legjobbjának, ő inkább Szoboszlai Dominik akar lenni.