Sztárok

Polyák Lilla és Gömöri András Máté külföldön kezdene új életet

A színész nagy döntéseket hozott meg, felesége pedig mindenben támogatja.

Képbe került a nemzetközi karrier

Gömöri András Máté több célt is kitűzött idén, ebből az egyik legfőbb, hogy nemzetközi karriert szeretne építeni. Feleségével, Polyák Lillával és a színésznő két fiával már meg is beszélték: hogyha úgy alakul, hogy Mátét külföldi munkákkal keresik fel, ők is mindannyian vele tartanak.

Egyre több Netflix- és HBO-sorozatot forgatnak Közép-Európában, ez a régió egyre felkapottabb. A színészetben is szeretem a kihívásokat, és mivel nemzetközi filmes karrierről álmodom, idén elhatároztam, hogy ezért mindent meg is teszek majd. A Kanadában élő barátainkkal már többször is beszéltünk arról, hogyan működik a munkavállalás, a kinti élet, és ha úgy alakul, belevágnánk. Lilla ebben is támogat, a gyerekek pedig lazán állnak hozzá. Elkezdtem az angolomat is tökéletesíteni” – árulta el a színész a Blikknek, aki emellett más területen is fontos elhatározásra jutott.

Máté nemcsak színészként, de testépítőként is évek óta egyre nagyobb sikereket ér el. „Januárban nagy döntéseket hoztam: végleg letettem a cigarettát, a cukros dolgokat és az alkoholt, amitől azért szenvedtem egy ideig, de februárban már éreztem, hogy mindez csak még jobban megerősített. A színházzal kapcsolatban is nehéz döntést hoztam: visszaadtam három szerepemet, mert egyszerűen nem fér bele ennyi minden az életembe. A forgatások és a testépítés is teljes embert kíván, én pedig egyszerre csinálom a kettőt, ami sokszor hatalmas kihívás. Az egész életciklusom be van osztva az evéstől az alvásig, ráadásul a mindennapos edzés is rengeteg időt vesz el” – fogalmazott a színész.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozd fel a galériánkat a folytatásért!

A nehéz gyerekkor sokszor borzasztó eseményeket idézhet elő.

Leadfotó: instagram.com/gomoriandrasmate

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A nyári diákmunkának számos előnye van, de csak akkor válik valódi lehetőséggé, ha a fiatalok tudatosan és felkészülten vágnak bele.
Lifestyle
Hatalmas felháborodást váltott ki az a vírusvideó, amelyen egy édesanya fitneszsúlyokat tesz a másfél éves kisfia bokájára. A döbbenetes felvételt már több mint 115 millióan látták a közösségi...
Sztárok
Mindannyiunknak volt legalább egy beceneve az iskolában, amelyet a barátaink vagy osztálytársaink ragasztottak ránk. Nincs ez másként György herceggel sem, akit a jövőbeli uralkodó helyett egy sokkal...
Lifestyle
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért...
Lifestyle
A legtöbb ember elköveti ezt a súlyos hibát a kávéfőzés során, amivel teljesen tönkreteszi a drága kávébab aromáját. Egy kávészakértő elárulta, miért bűn a csapvíz és az ásványvíz használata.
Lifestyle
A következő hetek nem mindenkinek tartogatnak könnyű pillanatokat. Három csillagjegy életében olyan kihívások jelenhetnek meg, amelyek próbára tehetik a türelmüket, az alkalmazkodóképességüket és a...