Egészség

WHO: nem laboratóriumból szabadult el a koronavírus, és az sem biztos, hogy denevér volt a gazdaállat

Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója további vizsgálatot szorgalmaz a vírus eredetéről. Lehet nem is denevérből került az emberi szervezetbe a Covid-19?

Nem laborból jött, de akkor honnan?

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

További vizsgálatot szorgalmazott kedden Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója arról az elméletről, amely szerint a koronavírus-világjárványt okozó vírus egy kínai laboratóriumból szabadult ki, és bírálta Kínát, amiért korlátozta a nemzetközi szakértők hozzáférését az elsődleges adatokhoz – írja az MTI.

Az első Covid-19-fertőzötteket a közép-kínai Vuhanból jelentették 2019 végén. A vírus eredetét január 14. és február 9. között Kínában vizsgáló szakértők úgy vélték, hogy az a legkevésbé valószínű elmélet, hogy a vírus egy laboratóriumból szabadult ki. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója azonban a hivatalosan kedden ismertetett jelentésükkel kapcsolatban kijelentette, hogy „ez a feltevés további vizsgálatot igényel, feltehetően újabb, különböző területekre szakosodott szakértők küldöttségeivel, amelyeket kész elküldeni”.

Gebrejeszusz azt is hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szakértők beszámoltak az elsődleges adatokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos nehézségeikről. A főigazgató általában ritkán bírálta nyilvánosan, ahogyan Peking a közös vizsgálatot kezelte – jegyezte meg az AFP francia hírügynökség.

Kína nem volt hajlandó átadni az első Covid-19-esetekről az adatokat a WHO helyszínen vizsgálódó szakértőinek – amit a csoport egyik tagja is nehezményezett korábban –, potenciálisan megnehezítve így a járvány kitörési módjának megismerését.

„Teljességgel lehetséges, hogy már voltak Covid-19-fertőzöttek 2019 novemberében vagy októberében Vuhan körül” – közölte Peter Ben Embarek, a WHO-küldöttség vezetője keddi sajtótájékoztatóján, ami arra enged következtetni, hogy a betegség már terjedt azelőtt, hogy dokumentálni kezdték.

A hétfőn kiszivárgott jelentés szerint a szerzők valószínűnek-nagyon valószínűnek tartják a vírusnak köztes állat révén az emberre való átkerülését, míg a laboratóriumi incidens eshetőségét rendkívül valószínűtlennek minősítették.

A tanulmány elsődlegesként kezeli azt az általánosan elfogadott elméletet, hogy a SARS-CoV-2 nevű vírus az eredeti gazdaállatból (feltehetően denevérből) egy egyelőre még meg nem határozott köztes állat révén került az emberi szervezetbe. A szóba jöhető állatok között szerepel a házimacska, a nyúl, a nyérc, illetve a tobzoska és pézsma borznyest.

A szakértők a gazdaállatról közvetlenül az emberi szervezetbe kerülést lehetséges-valószínű kategóriába sorolták. Azt a Peking által támogatott elméletet sem zárták ki, amely szerint a vírus fagyasztott hússal került Kínába, ezt is lehetségesnek nevezték.

A jelentés e három hipotézis alapján javasolja a kutatás folytatását, de nem tartja valószínűnek, hogy egy laboratóriumi baleset során fertőződött volna meg ember az új koronavírussal. Donald Trump volt amerikai elnök kormányzata ez utóbbi elmélethez ragaszkodott, Kína pedig vadul tagadta ez a lehetőséget.

Még nincs vége, lapozz!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A magas vérzsírszint ma már népbetegség, mégis kevesen tudják, hogy nem csak diétával és gyógyszerekkel lehet hatni rá. Létezik egy filléres, alig ismert megoldás is, amely egészen más irányból segít...
Lifestyle
Az Oroszlánnál szerelem van a láthatáron. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Bak figyeljen a megérzésire, es akkor jó döntést fog hozni. Heti horoszkóp.
Sztárok
A H2O: Egy vízcsepp elég című sorozatban Brittany Byrnes a gonosz Charlotte Watsfordot, Emma, Rikkik és Cleo legnagyobb ellenségét alakította. Nos, a való életben a Charlotte-ot megformáló színésznő...
Sztárok
A legendás szupermodell, Cindy Crawford nemrég ismét bizonyította, hogy még közel hatvanévesen is a divat egyik megkerülhetetlen ikonja. A 2026-os WWD Style Awards vörös szőnyegén megjelenésével...
Sztárok
A 80-as évek sztárszínésznője, Phoebe Cates idén júliusban tölti a 63-at, és bár manapság ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt, olykor azért előkerülnek róla friss fotók.