Egészség

Új neve van az AstraZeneca vakcinájának, de miért?

Nem túl sok jót hallottunk mostanában erről az oltóanyagról, lehet, hogy így akarják elterelni a figyelmet a rossz sajtóról?

Átnevezték az AstraZeneca oltóanyagát, mostantól így hívják

Nevet váltott az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által közösen kifejlesztett oltóanyag – jelentette be a svéd gyógyszerügyi hatóság, ami március 25-én hagyta jóvá a módosítást a cég kérésére. A közleményükben hangsúlyozták: kizárólag a vakcina neve változik meg, az összetétele nem. Azért is furcsa, hogy ezt tartották fontosnak kiemelni, hiszen a korábban gyakran csak AstraZenecaként vagy oxfordi vakcinaként emlegetett oltóanyag biztonságossága az utóbbi időkben vérrögképződéses esetek miatt megkérdőjeleződött, több EU-s tagállam szüneteltette vagy abbahagyta a használatát, annak ellenére is, hogy az Európai Gyógyszerügynökség kivizsgálta az esetet, és biztonságosnak és hatékonynak találta az oltóanyagot. Németországban, ahol legutóbb korlátozták a használatát, eddig 31 esetben mutattak ki időbeli kapcsolatot AstraZeneca-vakcina használata és agyi vérrögképződés között. Az érrendszeri károsodás kilenc esetben halálos volt. Hazánkban sem mondható éppen közkedveltnek, Magyarországon az utolsó helyen végzett a vakcinák népszerűségi ranglistáján.

A brit-svéd gyógyszergyár talán éppen a jobb sajtó miatt döntött úgy, hogy új nevet ad a vakcinának, ami mostantól Vaxzevria néven fog futni. A gyártó annyival indokolta a döntését, hogy szerettek volna egyedibb nevet adni az általuk kifejlesztett vakcinának, aminek a névváltoztatással együtt a csomagolása és a címkézése is teljesen megújul.

Az oltóanyag korábbi hivatalos neve COVID-19 Vaccine AstraZeneca volt, szakmai körökben, tudományos publikációkban továbbra is fellelhetők lesznek majd a korábban is használt ChAdOx1 nCoV-19 és a ChAdOx1-S megnevezések – a benne alkalmazott hordozóvírus után –, valamint a gyártótól kapott kódnév, az AZD1222-t is.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az AstraZeneca oltóanyagát amúgy Indiában is előállítja a Serum Institute – ez Covishield néven kerül forgalomba, de az elnevezést és a gyártót leszámítva, más különbség nincsen a Covishield és a Vaxzevira között.

Hasonlóan kapott nevet a Pfizer–BioNTech oltóanyaga is, amely hivatalosan Comirnaty néven fut.

Az MTA látványos és informatív videót készített, amiben röviden és közérthetően elmagyarázzák a koronavírus elleni védőoltások beadása után létrejövő immunreakciót és annak későbbi hatásait.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...
Lifestyle
A darált hús meglepően sokszínű, de a többség nem nyúl hozzá túl kreatívan ehhez az alapanyaghoz.
Lifestyle
Az Oroszlán ma több embert is maga mellé állíthat - olvasd el napi horoszkópod te is!