Lifestyle

Kiderült, hol nyit újra Budapest népszerű szórakozóhelye

A hetedik kerületben található koncerthelyszín költözését a látogatók is támogatják anyagilag.

Költözik a Dürer Kert

A Dürer Kert 2008-ban nyitott meg az Ajtósi Dürer soron, azóta pedig Budapest egyik legnagyobb zenei színterévé vált, műfajtól függetlenül. Egy olyan hely született, ahol Curtis, goa DJ-k és feltörekvő rockzenekarok egyaránt lelkesen szórakoztatták a közönséget, akár ugyanazon az estén. De nemzetközi előadók is szép hosszasan sorakoztak azért, hogy koncertezhessenek itt, legyen az a német The New Roses, a brit The Horrors, az amerikai Hardline vagy éppen az ausztrál Airbourne. A hely mérete és szellemisége ugyanis megengedte, hogy az ismeretlenségből kitörni vágyó hazai zenekarok és a kisebb közönséggel rendelkező, rétegzenét játszó nemzetközi bandák is felléphessenek.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Tavaly ősszel azonban az üzemeltetőknek el kellett köszönniük a zuglói koncert- és bulihelyszíntől, valamint a művészeti komplexumként működő, próbatermekkel felszerelt Keleti blokktól. Egy korszak lezárult, gondolták sokan, ám szerencsére már bezáráskor biztosították a hely törzsközönségét, hogy a DK nem szűnik meg, hanem a város egy másik pontján kaphat új otthont. Most az is kiderült egy podcastből, hogy a város melyik részén rendezkednek be újra.

Lapozz, mutatjuk!

Fotó: Dürer Kert

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Heves zivatarok, pusztító szélvihar és óriási méretű jég fenyegeti Magyarországot. A meteorológusok szerint az ítéletidő vasárnap éri el a csúcspontját, és komoly károkat okozhat az érintett...
Lifestyle
Világszerte milliók eszik, mégis kevesen tudják, honnan kapta a nevét a hot dog. A történetben szerepel egy rajzoló, egy sportesemény és egy különös nyelvi baki is. A végeredmény pedig örökre...
Lifestyle
Mi lenne, ha nem évtizedekig dolgoznál megállás nélkül, hogy majd egyszer nyugdíjasként élvezhesd az életet? Egyre többen gondolják úgy, hogy ezt a modellt ideje újragondolni. A micro-retirement...
Lifestyle
A közösségi médiában új pénzügyi trend tarol, és sokan azt állítják, hogy végre nem jár lemondásokkal. A soft saving hívei szerint nem kell minden fillért számolgatni ahhoz, hogy jelentős összegek...
Lifestyle
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Lifestyle
A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére, hogy a repülőtéren mindenkinek tátva maradt a szája.