Sztárok

Megvan A Dal 2021 nyertese

A győztes a fináléban Az év dalának járó Petőfi Zenei Díjban részesülhetett.

A Dal 2021 - Fináléjához érkezett a műsor

Idén hét hétvégén keresztül szoríthattunk kedvenceinkért A Dalban, melynek keretében a nézők és a szakmai zsűri kiválaszthatta, hogy idén melyik a legeredetibb magyar sláger. A 2021-es verseny január 30-án vette kezdetét, 40 fős mezőnnyel, a mai fináléban azonban már csak nyolc produkciót nézhetett újra a közönség, amelyek az év legjobb daláért szálltak versenybe. A Swing à la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos: Maradok, Katona Petra: Viszlát Múlt, Andelic Jonathan: Áldom, BariLaci: Féltelek, Radics Gigi: Egy vagy velem, Mudfield: Nincsen szerencsém, Süle Zsolt: Befúj, valamint a Kaukázus: Egyetlen szó című dalával.

A jubileumi, tizedik dalválasztó show-ban idén is négy szakmai kiválóság véleményezte minden adásban a dalokat: a szériában Vincze Lilla, Nagy Feró, Mező Misi és Ferenczi György értékelték és pontozták az előadott dalokat. A műsorvezetők szerepében pedig rendhagyó módon a műsor két, korábbi győztesét láthatta a közönség, Orsovai Renit és Fehérvári Gábor Alférdot.

A Dal 2021 legjobb dalszövegírója

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A múlt heti fordulóban már kihirdették, hogy a Kaukázus énekes-dalszövegírója, Kardos-Horváth János kapta a legjobb dalszövegért járó díjat. Az Egyetlen szó című szerzemény egy őszinte vallomás Janótól szeretteinek, közöttük volt feleségének, akinek mérhetetlenül hálás azért, hogy édesapává tette őt.

"Nem bántam meg semmit, a válásomat sem, mert anélkül nem lennék itt. Megpróbálom becsülettel, tisztelettel vinni a múltamat, mindent, ami régen történt, de nem nézegethetek folyton hátrafelé, azonban úgy érzem, köszönettel tartozom a volt nejemnek. A gyerekeinkért és mindenért, amit tőle kaptam. Az életem jelenleg kerek, az új párommal évek óta boldog párkapcsolatban élünk, ő teljes mértékben elfogadja a gyermekeimet, és közös jövőt tervezünk” – mesélte a zenész a dal születéséről.

A március 13-i döntőn azonban kiderült az is, melyik lett 2021 legjobb akusztikus produkciója, valamint átadták az év legjobb daláért járó Petőfi Zenei Díjat is. Bár az idei győztes előadás nem vehet részt az európai döntőn, a magyar zenei élet legnagyobb szakmai elismerését, valamint a győztesnek járó pénznyereményt birtokolhatja, amelyet a zenészek karrierjük fejlesztésére költhetnek.

A Dal 2021 nyertese a következő oldalon!

Fotó: MTVA / Duna Tv

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Súlyos rákos áttétek gyanújával indítottak azonnali, átfogó daganatkeresést a spanyol orvosok egy hatvanéves páciensnél, aki drasztikus viselkedésváltozással és gyötrő fejfájással került kórházba. A...
Lifestyle
Ha megértjük, hogyan működnek a támadások, felismerjük a jeleket, és időben cselekszünk, akkor a telefonunk biztonságban maradhat.
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van egy nyári estén, mint amikor a szúnyogok lakomát csapnak rajtad. A csípés ugyan csak néhány másodpercig tart, a viszketés viszont órákig vagy akár napokig is...
Lifestyle
A konyhai maradékok megmentésének és a tudatos élelmiszer-tartalékolásnak a fagyasztás az egyik leghatékonyabb eszköze. A szakértők szerint azonban óriási hibát követünk el, ha bizonyos alapanyagokat...
Lifestyle
Szinte mindenki hallotta már az úgynevezett 5 másodperces szabályt. Ha egy falat étel csak néhány pillanatra érinti a padlót, sokan úgy gondolják, még nyugodtan elfogyasztható. De vajon valóban így...
Lifestyle
Sok kontaktlencsésnek vannak olyan apró szokásai, amelyeket teljesen ártalmatlannak tart. Évekig ismételjük őket anélkül, hogy egy pillanatra is elgondolkodnánk rajtuk, hiszen eddig sem történt semmi...