Sztárok

13 éve nincs köztünk Selmeczi Roland – Máig tisztázatlan, mi okozta a halálát

A tragikusan fiatalon elhunyt magyar színészre legismertebb szinkronszerepeivel emlékezünk.

Szörnyű baleset áldozata lett

Selmeczi Roland mindössze 38 éves volt, amikor 2008. január 30-án végzetes autóbalesetet szenvedett. Kollégái szerint aznap jókedvű volt, ami ritkán fordult vele elő, miután nem sokkal előtte váltak el ügyvéd feleségétől. Szerda délután a szolnoki Szigligeti Színházban Hunyadi Sándor Fekete szárú cseresznye című darabját próbálta, majd pár órát pihent és elindult autójával Budapestre. Újhartyánig jutott. Az M5-ös autópályán mindmáig ismeretlen okból lesodródott az útról, letarolta a vadvédelmi kerítést, elvitt egy segélykérő póznát, az árokba csapódott, két fának is nekiütközött, majd háromszor megpördült és fejre állt. A színész súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben, a helyszínen életét vesztette. Két kisgyereket hagyott maga után, Dorottyát és Gergelyt.

A baleset pontos okát azóta sem sikerült kideríteni, azonban a színész környezete a tragédia előtt aggodalommal figyelte, ahogy Selmeczi Roland túlvállalja magát, és egyik munkából siet a másikba. Munkatársai szerint a rengeteg próba, forgatás és szinkron miatti hajtás és állandó kimerültség okozhatta a pillanatnyi figyelemzavart, ami sajnos a nagyszerű színész életébe került.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A hangja örökre itt marad

Színházi, valamint sorozat- és filmszerepei mellett Selmeczi Roland volt az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész hazánkban, közel 800 filmben hallhattuk a hangját. Halála 13. évfordulóján azokkal a színészekkel és karakterekkel emlékezünk rá, amelyekkel szinte összeforrt a neve.

Így néznek ki a hollywoodi sztárok közkedvelt magyar szinkronhangjai.

Leadfotó: Facebook / Selmeczi Roland Emlékoldal

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A statisztikák szerint a házasságok jelentős része válással végződik, ám egy friss kutatás rámutatott az ideális életkorra.
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.