Sztárok

A szomorúság végigkísérte az életét, de ő a végsőkig mosolygott – Börcsök Enikőre emlékezünk

A vele történt tragédiákat felhasználta a művészetében, ezáltal pedig maradandó életművet épített fel. Az egyik leghitelesebb magyar színésznő túl korán ment el.

Gyászba borult az ország

Csütörtökön mindenkit megrázott a hír, hogy 53. születésnapján elhunyt Börcsök Enikő, Jászai Mari-díjas színművész. Súlyos autoimmun betegségben szenvedett, korábban két vesetranszplantáción is átesett. Tavaly nyáron adta át a szerepeit, mert kórházi kezelésre szorult. Novemberben már szívesen visszatért volna a színházba, azonban ezt sem a koronavírus-járvány, sem az egészsége nem tette már lehetővé.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Remény a reménytelenségben

Amíg a színpadon állt, lelkesedése töretlen volt, bizakodó, életigenlő mosollyal tekintett a nézőkre és a jövőre. Pedig kijutott neki bőven a szomorúságból. Édesanyja hetekig ápolta a második szervátültetését követően, nem sokkal később pedig az asszonyt a nyílt utcán lelőtték, egy kiselejtezett katonai jelrendszer találta el. A színésznő édesanyja három hétig kómában feküdt, majd végleg elaludt. Börcsök Enikő maga is halálközeli állapotba került, amikor a Találkozás című darab próbái alatt kétszer leállt szíve, újra kellett éleszteni. A színésznő azonban mindig megtalálta a kiutat, feldolgozta a szomorúságot és talpra tudott állni a reménytelen helyzetek után is. Egy-egy szerepénél felhasználta a vele történt tragédiákat a karakter megformálásához. Egy 2019-es interjúban azt mondta: a mások általi szeretetben és odaadásban talált rá a kiútra. „Megpróbálok olyan helyen dolgozni, vagy olyan környezetet teremteni magam körül, amely jó hatással van rám. Ezáltal elfelejtődik a saját tragédiám, mert úgy érzem, hogy másoknak ennél még több és még nagyobb van. Sok olyan szerep van, amelyben megtalálhatom önmagamat” – nyilatkozta ekkor.

Cikkünk a második oldalon folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Te miket tárolsz a konyhaszekrényed feletti üres térben? Ha te is bajba vagy vele, hogy a szekrények és a mennyezet közötti teret okosan kihasználd, ráadásul úgy, hogy még egy kis egyéniséget és...
Lifestyle
Az iparág, amely néhány éve még a környezettudatos jövő ígéretének tűnt, most saját árnyékával küzd: drága energiával, olcsó ázsiai konkurenciával és olyan szabályozásokkal, amelyek inkább a...
Lifestyle
Íme négy szuper olajos mag, ami ragyogóvá teszi a bőrt és megerősíti a hajat: nemcsak finomak, de igazi szépítőszerek.
Fashion&Beauty
A ruha nem csupán anyag és szabásvonal, hanem a belső világunk lenyomata. Hogy miként kapcsolódik az öltözködés az önazonossághoz, az önbizalomhoz és az életünk nagy fordulópontjaihoz? Ezeket a...
Egészség
A kertben való védekezés és a kirándulás alatti óvatosság két külön dolog, de mindkettőnél az a cél, hogy a kullancs ne minket találjon meg.
Utazás
Gyakran van az, hogy még nálunk van a víz, vagy üdítő, viszont be akarunk sétálni egy étterembe.