Home&Design

Izgalmas alkotások érkeznek a magyar designpiacra

A járványban is kitartanak

A design LAB kialakítását megelőző szakértői kerekasztal-beszélgetés során az iparági képviselők kiemelték, hogy nagy igény van olyan projektalapú kooperációkra, amelyekben a gyártók professzionalizmusa és a tervezők kreativitása versenyképes termékek formájában ölt testet. Az ágazati visszajelzéseket vettük figyelembe a program kidolgozásakor, mely a sikeres együttműködések előmozdítása mellett, a gyártói háttér erősítésére, valamint az ágazat exportjának ösztönzésére is hatással kíván lenni. A beérkező pályázatok nagy száma és a kiválasztott gyártó-tervező párosok kreatív prototípusfejlesztési tervei visszatükrözik, hogy a versenyképesség kulcsa az együttműködésekben és összefogásokban rejlik, melyek még inkább felértékelődtek a világjárvány által előidézett gazdasági helyzetben. – mondta Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezetője.

A kiválasztott projekttervekben bemutatott termékek legyártására 6 hónap áll a csapatok rendelkezésére. A Magyar Divat & Design Ügynökség gyárlátogatásokon keresztül kíséri figyelemmel a megvalósításhoz vezető lépéseket. A program végeztével az elkészült designtárgyak intenzív láthatóságra tesznek szert: az ügynökség előreláthatóan egy kiállítás keretében mutatja be őket a szakma és a nagyközönség számára.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Szinte hihetetlen, de ezeken a helyeken is megszállhatunk

Leadfotó: HFDA

Oldalak

Home&Design
Lifestyle
Súlyos, életveszélyes gázmérgezés történt a XI. kerületi Sport11 uszodában, ahonnan egy rendszeresen visszatérő vendéget kétoldali tüdőgyulladással és maró klórgáz- vagy sósavmérgezéssel szállítottak...
Lifestyle
Embertelen körülmények között magukra hagyott gyermekekre bukkant a Kontroll stábjának jelenlétében Anita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei védőnő, aki legutolsó munkanapján járta végig a...
Lifestyle
A fokhagyma termesztése egyáltalán nem bonyolult, néhány apró részletre azonban érdemes odafigyelni, ha igazán nagy és egészséges fejeket szeretnénk betakarítani.
Sztárok
Curtis egy mélyreható és kivételesen érzelmes bejegyzésben osztotta meg gondolatait feleségéről, Barnai Juditról, aki a magyar kosárlabda-válogatott tagjaként élete eddigi legfontosabb világbajnoki...
Egészség
A máj egészségét sokkal nagyobb mértékben befolyásolhatja az étrendünk, mint gondolnánk, bizonyos növényi élelmiszerek pedig különösen értékes összetevőket rejtenek.
Lifestyle
Felháborító eset borzolja a kedélyeket a közösségi médiában, miután egy Krk szigeti étteremben megalázó módon állítottak fel az asztaltól négy magyar fiatalt, akik csupán palacsintát szerettek volna...