Sztárok

Gyász - Meghalt az angolok kedvenc komikus színésznője

A művészt II. Erzsébet is kitüntetett pályafutása elismeréseként.

A britek kedvence

Évek óta demenciában szenvedett, tegnap este pedig örökre lehunyta a szemét az angolok közönségkedvenc színésznője, Barbara Windsor. A „Babs” becenevű, 83 éves színésznő az 1960-as, 1970-es években a Folytassa… filmvígjáték-sorozat több részének volt szereplője. Az utóbbi évtizedekben, 1994–2016 között pedig a BBC-n futó, EastEnders című angol televíziós szappanopera egyik állandó főszereplőjeként láthatta a közönség.

Hol fanyar, hol naiv humora miatt imádták a nézők a tévésztárt, aki 1999-ben a kormánytól megkapta a Brit Birodalom Rendje érdemrendet, ezzel pedig kivívta a 'Dame' megszólítás jogát, ami óriási elismerés volt számára, mert II. Erzsébet adományozta számára, aki akkora példaképe volt, hogy miatta választotta az uralkodónő vezetéknevével azonos, Winsdor művésznevet.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A színészet mellett a jótékonykodás is fontos volt számára. 2012-ben a drogfüggő fiatalok rehabilitációját segítő Amy Winehouse Alapítvány védnöke lett, majd a brit Alzheimer Társaság nagykövetévé vált, miután néhány évvel ezelőtt kiderült, hogy ő maga is demenciában szenved.

A komika egy londoni gondozóotthonban halt meg csütörtökön este, betegsége következtében - tájékoztatta a nyilvánosságot a közelmúltban színésznő férje, Scott Mitchell.

Nyugodjék békében!

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Drámai pillanatok rázták meg Az Árulók kastélyát: a legutóbbi kerekasztal-szavazáson ugyanis Rainer-Micsinyei Nórának kellett búcsúznia a játéktól az Ártatlanok nagy megdöbbenésére.
Fashion&Beauty
Lead: Egy elegáns, mégis kényelmes cipőfazon hódította meg a divatvilágot, amely a hétköznapi összeállításokat is pillanatok alatt kifinomultabbá teszi. Az opera cipő a klasszikus stílust ötvözi a...
Lifestyle
Egyesek szerint a vörös hajú embereknek nagyobb adag érzéstelenítőre lehet szükségük egy műtét vagy akár egy fogászati beavatkozás során. A feltevésnek tudományos alapja is van, ám a kutatók...
Lifestyle
A sütőtököt igazi vitaminbombaként tartjuk számon – a dietetikusok és táplálkozási szakértők azonban most kongatják a vészharangot, ugyanis nem mindegy, hogy van elkészítve.
Lifestyle
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Sztárok
Maryam d'Abo a nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb Bond-lánya volt, akinek természetes szépségét és ragyogó mosolyát közel négy évtizeddel később sem felejtették el a rajongók, nem véletlenül.