Utazás

Borongós idővel indul a hét, újra elárasztja az eső az országot

Jó, ha már most bekészítjük az esernyőt!

Vége az idillnek

Ugyan a hétvége kifejezetten derűs, napos időjárást hozott, ráadásul a hőmérséklet is emelkedni kezdett, olybá tűnik, ez a röpke idill máris tovaszállt. A mostani hét ugyanis sok-sok csapadékkal és lehűléssel ránt minket vissza a december szomorú rögvalóságába. A kiderül.hu előrejelzése szerint ma nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. A csapadékzóna lassanként kelet felé helyeződik. Délutántól a nyugati megyékben már csökken a csapadékhajlam, ott helyenként a felhőzet is vékonyodhat. A délkeleti szelet kezdetben többfelé erős lökések kísérik, de napközben lassanként veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára 0 és +8 fok között alakul, északkeleten azonban néhol gyenge fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 12 fok között várható, az Északi-középhegység térségében valószínű a leghidegebb idő. Holnap napközben szakadozik, csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd délután a Nyugat-Dunántúlon megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Délelőtt keleten is megszűnik a csapadék, délután, este a nyugati határvidéken lehet eső, zápor. A délkeleti, keleti szél megélénkül, a Dunántúlon, a Bakonyban néhol időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 10 fok között alakul, de északkeleten kissé hidegebb is lehet.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Fotó: 123rf

Lapozz, a következő oldalon folytatjuk!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Vannak dalok, amelyeket magyarként már gyerekkorunk óta kívülről tudunk és bárhová vetődünk is a világban, egy taktusból megismerünk. Ezeket a hagyományos, generációkat összekötő dallamokat most új...
Lifestyle
Egy multinacionális cég vezetősége zseniális PR-akciónak szánta a hétközi jótékonysági munkát, ám az utolsó pillanatban meggondolták magukat, és átrakták a hétvégére – természetesen fizetés nélkül. A...
Egészség
A magas koleszterinszint világszerte milliókat érintő, csendes veszélyforrás, amely közvetlenül növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Egy friss orvosi tanulmány szerint azonban egy...
Lifestyle
Az elhízás elleni harc sokszor kilátástalannak tűnik, de egy brit édesanya bebizonyította, hogy tiszta akaraterővel és az étrend teljes megváltoztatásával még kemény edzések nélkül is lehetséges a...
Egészség
A nyirokrendszer csendben végzi a dolgát, mégis nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk egészséges működésében. Ha azonban valamilyen okból romlik a nyirokkeringés vagy fokozódik a folyadék-...
Sztárok
Életének 83. évében, családja körében, békében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. A legendás színházi ikon, filmcsillag és felejthetetlen...