Sztárok

El se hinnéd, milyen pimaszul helyes srác volt Ozzy Osbourne fiatalon

A 71 éves énekes igazán jóképű volt.

Ozzy Osbourne fiatalon

Ozzy Osbourne az angliai Astonban született 1948. december 3-án. Eredeti neve John Michael volt, az "Ozzy" becézés általános iskolában ragadt rá. 15 évesen otthagyta a gimnáziumot és dolgozni kezdett. Zűrös gyereknek titulálták, nem törődött tanulmányaival és börtönbe is került betörés miatt. Zenei karrierje 1967-ben indult, amikor Geezer Butlerrel megalapították a Rare Breed nevű együttest. A banda nem volt hosszúéletű, két fellépést követően felbomlott. Nem sokkal ezután Tony Iommival és Bill Warddal bekeveredtek egy másik zenekarba, mely később Black Sabbath-ként lett ismert. Az 1980-as éveket szólóban nyomta végig, 1990 után pedig bejelentette, visszavonul. A 2000-es évek elején aztán visszatért, 2010-ben könyvet is kiadott és szólóalbumán dolgozott, 2011 novemberében pedig kiderült, újra összeáll a Black Sabbath. A fiúk 2016-ban turnéztak utoljára. Tavaly tavasszal az énekesnél Parkinson-kórt diagnosztizáltak.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Osbourne túl a 70-en betegségétől függetlenül nem tartja magát rosszul, fiatalon pedig igazi szívtiprónak számított. Nagyon helyes srác volt, erről az alábbi galériánkban lévő fotók is tehetnek tanúbizonyságot.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.