Home&Design

Magyar siker a nemzetközi designpiacon

Tehetséges magyarok

Az MDDÜ nyílt pályázat útján biztosított részvételi lehetőséget a design SPEED mentorprogramban. A résztvevők kiválasztásánál a szakmai zsűri elsődleges szempontja az volt, hogy olyan vállalkozások kapjanak lehetőséget, akik a nemzetközi piacon is megállnák a helyüket. Az ügynökség a vírushelyzetre való tekintettel a korábbi évekhez képest egy jóval szélesebb pályázói kör számára tette elérhetővé a programot: a gazdasági társaságok mellett, ezúttal egyéni vállalkozók is jelentkezhettek, ezáltal még több iparági szereplő kapott lehetőséget a szakmai fejlődésre. Kimagasló nemzetközi potenciáljuknak köszönhetően a különleges kerámiákat gyártó Error N’ More, a díjnyertes, Logifaces logikai játék megálmodója, a Planbureau, az üvegkombinációiról ismert marta edocs, a világításban élen járó Oleant Lighting és a tartós anyagokból készült bútorok szakértője, a Socowoo részvételével indulhatott el a program nyár végén.

A mentoráltak az elmúlt hónapokban számos üzleti témát jártak körül, mint a marketing, a menedzsment, az innováció, a SWOT-analízis, vagy a társadalmi felelősségvállalás. Ezek elsajátításában olyan világhírű szakemberek voltak a segítségükre, mint Jacopo Bargellini, stratégiai tanácsadó, aki dolgozott már a Panasonic, a JVC vagy a Swarovski óriás márkáknak is, Alberto Bottalico, a BCW Global alelnöke és operatív vezetője, aki olyan márkákkal dolgozik együtt jelenleg is, mint a Dyson vagy a Heineken és Anne van Merkensteijn, a Procter&Gamble és a Kiko Milano brandmanagere és nemzetközi üzleti tanácsadó. A tudásátadásban magyar szakértők is részt vesznek üzleti coaching és jogi szaktanácsadás területeken. Szakértelmüket immáron a mentoráltak is alátámasztják: többen is kiemelték, hogy figyelemreméltó, mennyire nagy hangsúlyt fektetnek arra a mentorok, hogy részleteiben is megismerjék a cégeket, ezáltal személyre szabott tanácsokkal is tudnak szolgálni. A képzés második felét a mentorokkal folytatott személyes konzultációk jelentik majd, melyek a termékportfólió kezelésével, valamint a márkák imázsának formálásával foglalkoznak. A program utolsó szakaszában a mentoráltak egy önálló projektmunkában foglalják össze a mentorprogram alatt tanultakat, valamint a nemzetközi szakemberek tanácsainak köszönhetően születendő új inspirációkat.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Lapozz, a cikk folytatódik!

Fotó: MDDÜ

Oldalak

Home&Design
Lifestyle
Az Oroszlán hatalmas meglepetésben részesülhet: egy régóta őrzött titok vagy elfojtott érzés felszínre kerülhet. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Lifestyle
A közel-keleti gasztronómia egyik legismertebb hozzávalója már nemcsak az ételekben, hanem a kávékban is egyre népszerűbb. Bársonyos állaga és gazdag ízvilága miatt sokan úgy vélik, egészen új...
Utazás
Van, hogy egy fogás csábító az étlapon, de amikor kihozzák, hatalmas csalódás éri a vendéget.
Lifestyle
A nokiás Snake története nemcsak egy játék születése, hanem egy korszaké is.
Egészség
Sajnos a nyári erős hőhullámoknak köszönhető, hogy elkezdett terjedni a húsevő fertőzés, vagyis a Vibrio.
Sztárok
Szilágyi Tibor 83 évesen, családja körében, békében hunyt el. Az biztos, hogy kalandos életútja volt.