Sztárok

Csákányi Eszter rangos elismerést kapott

Csákányi Esztert is díjazták

Az idei díjazottak között megtaláljuk Csákányi Eszter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Díjat kapott Fodor Tamás Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Stúdió K Színház igazgatója, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, valamint Ladik Katalin József Attila-díjas, Babérkoszorú-díjas és Lennon Ono-békedíjas költő, színművész. Elismerték még Lovász László Széchenyi-nagydíjas, Bolyai-nagydíjas, valamint Bolyai János alkotói díjas és Wolf-díjas matematikust, egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökét. Hazám-díjas lett még Spiró György Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, irodalomtörténész és műfordító; a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, az irodalomtudományok kandidátusa, habilitált egyetemi docens, Szelényi Iván Széchenyi-díjas szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, továbbá Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró.

Az eddigi hagyományokat megőrizve a kuratórium tagjai a díjazottakkal közösen ebben az évben is virágot helyeznek el József Attila sírjánál a Fiumei úti temetőben, 2020. november 14-én 11 órakor.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Megszületett az intézmény Covid-válasza: bezárják az épület kapuit, de megnyitják a virtuális térben.

Leadfotó: Zih Zsolt / MTI

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...