Sztárok

Peller Mariann bejelentette, hogy írt egy könyvet

Alig várja, hogy még több részletet oszthasson meg.

Peller Mariann két gyermek édesanyja, a Reggeli háziasszonya, illetve saját műsort is vezet Utazás a lelked körül címmel, amelyben hitéletről és spiritualitásról beszélget meghívott sztárvendégeivel. Ehhez a már amúgy is impozáns listához pedig hamarosan odaillesztheti még azt is, hogy publikált író. Legutóbbi Facebook-posztjában három kép kíséretében osztotta meg a jó hírt, miszerint elkészült az első regénye, ami hamarosan nyomtatásba is kerül.

Az ott a kezemben egy könyv letisztázott kézirata. El se merem hinni, hogy itt tartunk: de elkészült, és hamarosan megy a nyomdába! Mondanám, hogy én írtam, de úgy pontos: én írtam le. Mert vezették a kezemet. Ez a négy hónap, míg rajtam keresztül világra jött a történet, életem legerősebb spirituális élménye volt, de az utórengések még most is tartanak, sőt, azzal, hogy novemberben a kezemben tarthatom a könyvet, újult erővel törnek fel! Izgatott vagyok, kíváncsi és boldog. Alig várom, hogy megmutathassam a borítót is! Regény lesz, méghozzá szerelmes történet, tele spiritualitással. Hamarosan hozom a részleteket!” – fűzte a képekhez a műsorvezetőnő.

Mindketten romantikus posztot tettek közzé az Instagram-oldalukon.

Leadfotó: facebook.com/p
Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Írt egy regényt

Leadfotó: facebook.com/pellermariannmusorvezeto

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Diana hercegné halála után Nagy-Britannia hetekre megállt, a gyász pedig nemcsak az utcákon, hanem a palota falai között is mindent áthatott. A háttérben azonban olyan döntések születtek, amelyekről...
Sztárok
II. Erzsébet ritkán vesztette el a hidegvérét, de amikor valaki megszegte a királyi szabályokat, mindenki tudta, hogy a királynő nem fogja szó nélkül hagyni.
Egészség
Nyugdíjas korban nagyon fontos, hogy meglegyen a megfelelő vitaminmennyiség, mert ez segít megőrizni a fittséget és egészséget.
Lifestyle
A Szűzre az ismeretségi körének köszönhetően talál rá a szerelem. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Lifestyle
Ma már egyre népszerűbbek a csomagautomaták, szóval nem árt résen lenni, mert lehet nem lesz benne semmi.
Lifestyle
Az Eurostat adatai alapján Magyarországon a felnőtt nők 49,1 százaléka tapasztalt már élete során fizikai vagy szexuális erőszakot, beleértve a fenyegetést, 43,8 százalék pedig kapcsolaton belül élte...