Döbbenet: olyan tiszta lett a Gangesz folyó vize, hogy lassan inni lehet belőle

A szennyezett folyónak szinte teljesen áttetsző lett a vize. Ilyet már nagyon régóta nem lehetett látni.
A szent folyó
Az Indiában található Gangesz a hinduizmus egyik ikonikus jelképe, ugyanis a folyó a szent víz, amely megtestesíti Gangát, a megtisztulás istennőjét. A zarándokok így, évről-évre ide járnak megtisztulni, hogy lemossák magukról a bűneiket és megszabaduljanak haláluk után az újjászületés györtemes pillanataitól. A parton gyakran hamvasztották el a családok szerettüket, akinek porait később a folyóba szórták, de számtalanszor előfordult az is, hogy a halottat egyszerűen a vízre bocsátották, így nem csoda, hogy a folyó erősen szennyezett, hiszen a víz miatt felázott elhunytak és a rengeteg szennyvíz fertőzővé tette a Gangeszt. Lapozz!
Lapozz a cikk folytatásáért!
Fotó: Pixabay
A járvány "pozitív" hatásai
A koronavírus-járvány miatt Indiában is bevezettek különböző óvintézkedéseket, többek között a kijárási korlátozást, ami miatt sokkal kevesebben keresik fel a szent folyót. A víz egyes helyeken már olyan tiszta lett, hogy szinte teljesen átlátszó, erre pedig már hosszú évek óta nem volt példa. A folyó vízminősége lassan eléri azt a szintet, hogy ténylegesen lehessen benne fürdeni. Egy indiai kutató most alátámasztotta azt a feltételezést, hogy már alkalmas a fürdőzésre és a különböző vallási rituálékra a Gangesz.
Íme az elképesztő képek! Valószínűleg ilyennek még nem nagyon láthattuk a világhírű folyót.
Az univerzumnak is farkastörvényei vannak.

























