Utazás

Hidegfronttal búcsúzik az április, csak hétvégén süt majd ki a nap

Csak ritkán bújik elő a nap

Csütörtökön gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütés várható, emellett napközben nyugat felől a fátyolfelhőzet is megnövekszik. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A délnyugati, nyugati szél élénk vagy erős lesz, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható. Pénteken felhős időre számíthatunk, inkább csak rövidebb napos időszakokra van kilátás. Több helyen valószínű zápor, zivatar. Az északnyugatira forduló szelet többfelé erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 23 fok között valószínű, a keleti, délkeleti országrészben lesz a melegebb. Szombaton eleinte nagyrészt felhős időre van kilátás, majd csökkenhet a felhőzet. Szórványosan valószínű záporeső, eleinte azonban keleten még egy-egy zivatar is előfordulhat. Az északnyugati szelet többfelé erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó és fotók: 123RF.com

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Súlyos, életveszélyes gázmérgezés történt a XI. kerületi Sport11 uszodában, ahonnan egy rendszeresen visszatérő vendéget kétoldali tüdőgyulladással és maró klórgáz- vagy sósavmérgezéssel szállítottak...
Lifestyle
Embertelen körülmények között magukra hagyott gyermekekre bukkant a Kontroll stábjának jelenlétében Anita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei védőnő, aki legutolsó munkanapján járta végig a...
Lifestyle
A fokhagyma termesztése egyáltalán nem bonyolult, néhány apró részletre azonban érdemes odafigyelni, ha igazán nagy és egészséges fejeket szeretnénk betakarítani.
Sztárok
Curtis egy mélyreható és kivételesen érzelmes bejegyzésben osztotta meg gondolatait feleségéről, Barnai Juditról, aki a magyar kosárlabda-válogatott tagjaként élete eddigi legfontosabb világbajnoki...
Egészség
A máj egészségét sokkal nagyobb mértékben befolyásolhatja az étrendünk, mint gondolnánk, bizonyos növényi élelmiszerek pedig különösen értékes összetevőket rejtenek.
Lifestyle
Felháborító eset borzolja a kedélyeket a közösségi médiában, miután egy Krk szigeti étteremben megalázó módon állítottak fel az asztaltól négy magyar fiatalt, akik csupán palacsintát szerettek volna...