Fashion&Beauty

Idén is megrendezik a Magyarország Szépe versenyt

A koronavírus sem állhat a patinás rendezvény útjába.

Készülhetnek a királynő-jelöltek

A koronavírus-járvány dacára idén is megrendezik a Miss World Hungary szépségversenyt - olvasható a Magyarország Szépe Facebook-oldalának friss bejegyzésében. Az oldalon azt írják, konkrétumokról majd csak a későbbiek folyamán tudnak beszámolni. Hozzáteszik továbbá, hogy a mostani időszak a leendő királynő-jelölteknek azonban hasznos lehet a versenyhez való felkészüléshez, ebben pedig ők is igyekeznek majd segíteni. "A Magyarország Szépe korábbi nyertesei, szakértőink, a verseny zsűritagjai segítenek majd a jelentkezőknek a felkészülésben az elkövetkezendő hetekben. Érdemes tehát feliratkozni a közösségi oldalainkra, ahol minden fontos információ mellett ezeket a hasznos tanácsot, tippet, praktikát is közzétesszük majd! Sőt, élőben is lehet majd kérdezni a illetékeseket!" - olvasható a Magyarország Szépe posztjában. A részletekkel kapcsolatban máris számos találgatás látott napvilágot. Nem világos például, hogy a résztvevők ezúttal is a megszokott, pazar ruhakölteményekben pompáznak-e, vagy az idei esemény szerényebb keretek között zajlik majd. Az sem világos, terveznek-e hagyományos koronázási ceremóniát udvarhölgyek társaságában. Ha már itt tartunk, jelen helyzetben meglehetősen bizarr volna, ha bárki is tartaná magát a hagyományos fogalmazásmódhoz ("XY kapja a koronát"). Lehet, hogy az idei királynő koronát sem kap majd? Izgalmas kérdések, melyekre remélhetőleg minél előbb választ kapunk. A fáma szerint a jelentkezés és a casting hamarosan kezdetét veszi.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Leszögezte, hogy nem harmadik személy miatt döntöttek így két gyermeke apjával.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
A statisztikák szerint a házasságok jelentős része válással végződik, ám egy friss kutatás rámutatott az ideális életkorra.
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.