Sztárok

Az elfeledett Kapitány Anni - A pesti éjszaka sztárjából lett New York énekes üdvöskéje

Imádta őt Amerika is

A mély hangú énekesnő a két világháború között és 1945 után is itthon és a nagyvilágban egyaránt nagy sikereket aratott. Az első volt, aki az akkori amerikai siker-dalokat hitelesen tudta előadni és ugyanakkor külföldön pedig a magyaros temperamentumával a
magyar dalokat is hitelesen tudta tolmácsoln - írja róla az egyetlen hiteles magyar forrás, a Zeneszoveg.hu-n.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Amerika mellett élt Kanadában és Izraelben is, de koncertezett szerte a világban 1948 és 1958 között, míg végül New York-ban telepedett le és itt is halt meg 1976 körül (egyesek szerint 1981-ben). Anni fellépett többek között a Carnegie Hall-ban is, emellett Manhattan legjobb nevű klubjaiba hívták meg és számos jótékonysági rendezvényen vállalt szereplést.

Tehetségét jól mutatja, hogy számos dalát még az 1960-as években is műsorukra tűzték itthoni a táncdal énekesek annak ellenére, hogy mint disszidensnek, az ő dalait énekelni akkoriban tilos volt.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Számodra vajon mit tartogatnak a csillagok a következő napokban? Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Amikor a levelek hullani kezdenek és a levegő hűvösebb lesz, hivatalosan is elérkezik a bekuckózós őszi idő. Habár rengeteg étel létezik, amely tiltólistás a négylábú kedvenceink számára, van néhány...
Sztárok
Harry herceg egy nyilvános eseményen mesélt 7 éves fiáról, Archie-ról, akinek az iskolakezdés nem egészen úgy alakult, ahogyan szerette volna.
Lifestyle
Van, aki soha nem gondolkodott még el azon, melyik csuklójára csatolja fel az óráját, mások viszont tudatosan ragaszkodnak a megszokott oldalukhoz. De vajon puszta kényelemről van szó, vagy a...
Sztárok
A 48 éves Szutida thai királyné nemcsak elbűvölő szépségével és kifinomult öltözködésével hívja fel magára a figyelmet, hanem egészen különleges életútjával is.