Lifestyle

Rég nem látott magyar sikerben bízhatnak a tenisz szerelmesei

A magyar női teniszválogatott a világ tizenegy legjobb csapatával mérheti össze tudását az áprilisi Fed-kupa döntőn, mely a sorozat történetében először egy hatnapos tornát jelent majd, melynek a Papp László Sportaréna szolgál majd otthonaként. A hazai csapat ott lesz, a magyar közönség szurkolhat, a siker pedig jöhet, hiszen a világ egyik legjobb női párosjátékosa vezetheti „harcba” csapatunkat.

Odatették magukat a magyar lányok

A magyar női teniszválogatott 1963 óta 44 alkalommal indult a versenysorozaton, ebből tizenkétszer jutott a világcsoport valamelyik szintű küzdelmeibe. Az eddigi legnagyobb sikert rögtön az első évben értük el, amikor a Körmöczy Zsuzsa, Broszmann Zsófia, Bardóczy Klára összetételű csapat a világcsoport negyeddöntőjébe jutott.

Ezt az eredményt még egy alkalommal, 1985-ben sikerült a Temesvári Andrea, Bartos Csilla összetételű csapatnak megismételni. A legtöbb győzelem Mandula Petra nevéhez fűződik, aki 36 mérkőzésből 28 győzelmet tudhat magáénak és a mostani tornán a Fed-kupa nagykövetének számít, csakúgy mint Csurgó Virág, Gubacsi Zsófia, Kapros Anikó, Kovács Katalin, Szávay Ágnes és Temesvári Andrea.

Az idei Fed-kupa csoprtbeosztása

A-csoport: MAGYARORSZÁG, Franciaország, Oroszország
B-csoport: Ausztrália, Fehéroroszország, Belgium
C-csoport: Egyesült Államok, Spanyolország, Szlovákia
D-csoport: Csehország, Németország, Svájc

A világbajnokságról

A Fed-kupa a női csapat világbajnokság, melynek a lebonyolítása a Davis-kupához hasonlóan idénre megváltozott. Első alkalommal rendezik meg az úgynevezett Fed Cup by BNP Paribas Finalt, mely Budapesten, a Papp László Sportarénában lesz salak pályán 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben. A magyarok az A csapatban vesznek részt, így Franciaországgal és Oroszországgal versenyeznek.
_

Teniszsikerek

A közel két hónap múlva esedékes versenyen már a jelenkor legjobb magyarjai bizonyíthatnak. Az idei esztendő úgy kezdődött, ahogyan a tavalyi végződött, vagyis szenzációs magyar teniszsikerrel. Azok után, hogy Babos Tímea 2019-ben sorozatban harmadszor lett világbajnok a női párosok versenyében, 2020-ban harmadik Grand Slam-bajnoki címét is megnyerte az Australian Openen, ezzel pedig a honi sportág első profi játékosa lett, aki három GS-címet nyert.

A Fed-kupa legérdekesebb meccse is egyértelműen a Babos Tímea-Kristina Mladenovic párharc lehet, a két játékos egyéniben kilencszer találkozott eddig, Mladenovic ötször nyert. Emellett persze minden mérkőzésen érdemes szorítani a magyar csapatért április 14-19. között Budapesten, hogy te is részese lehess a történelmi döntőnek, ahol a magyar teniszsport új fejezetet írhat a történelemkönyvekbe!

Szurkolj te is!

Ha te is szeretnél részese lenni a sikernek, akkor jegyedet a Ticket Portal oldalán tudod megvásárolni. Kezdési időpontok: délelőtti program 10.00, délutáni program 17.00-tól.
Bővebb infó az eseményről: http://www.huntennis.hu/

Fotó: Zádor Péter

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Argentína mocsaras vidékén egy szinte hajszálpontosan kör alakú, rejtélyes sziget lebeg a vízen, amely ráadásul folyamatosan forog a saját tengelye körül. Az ufóhívők és a kutatók is lázasan keresik...
Sztárok
Sokan kíváncsiak arra, mi áll Gal Gadot irigylésre méltó alakjának hátterében a negyedik X felett is. A Wonder Woman sztárja egy kiegyensúlyozott étrendre és kemény, mégis átgondolt edzésmunkára...
Sztárok
Világraszóló lagzit ülnek Szicíliában, miután Eros Ramazzotti és Michelle Hunziker közös lánya, Aurora Ramazzotti polgári szertartáson fogadott örök hűséget szerelmének. A 29 éves híresség azonban...
Sztárok
Katalin hercegné étrendjét számos – részben protokoll, részben egészségügyi megfontolásból született – szabály befolyásolja, amelyek miatt bizonyos ételeket hivatalos események idején kerülni szokott...
Lifestyle
Bár a júliusi kánikulában roskadoznak a boltok polcai a frissnek tűnő zöldségektől és gyümölcsöktől, egy friss osztrák elemzés arra figyelmeztet, hogy bizonyos közkedvelt finomságokat most jobb...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha minden hónapban megérkezik a fizetésük, nincs okuk panaszkodni. A karrierszakértők szerint azonban rengetegen jóval kevesebbet keresnek annál, mint amennyit a tudásuk,...