Rémálom az orvosnál: Sokkot kapott a nő, miután kiderült, mi van az arcán

Hihetetlen adatok

Az Egyesült Államokban több mint egymillió embert diagnosztizálnak évente laphámsejtes karcinómával, amelyből körülbelül 15.000 halálos kimenetelű. Az Amerikai Dermatológiai Akadémia új kutatása szerint a bőrrák a 18 és 39 év közötti nőknél fordul elő a leggyakrabban. A melanóma előfordulása – ami a bőrrák leghalálosabb formája – 1970 óta körülbelül 800%-al emelkedett. A kutatási időszak alatt az alap- és a laphámsejtes karcinóma előfordulása szintén emelkedett, 145-, illetve 263%-al, ami elképesztő mértékű rákos megbetegedéseket jelent. Dr. Shirley Chi bőrgyógyász szerint ennek egyszerű oka van, méghozzá az, hogy az emberek tovább élnek. Az is közrejátszik azonban, hogy testünket egyre többször tesszük ki a káros napsugárzásnak. A bőrgyógyász azt javasolja, hogy a hétköznapokra is használjunk fényvédőt, de kevésbé zsírosat és nehezet, mint nyáron. Tracy French esete végül boldog befejezéssel zárult, hiszen átesett egy sikeres műtéten, mely során eltávolították a rákos bőrfelületet. Történetével szeretné felhívni az emberek figyelmét a megfelelő bőrvédelemre. Mindenkinek azt javasolja, menjen el bőrgyógyászhoz és vizsgáltassa ki egész testét, mert bizonyos dolgok egyik napról a másikra felbukkanhatnak, és súlyossá válhatnak.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Valódi dráma és országos felháborodás bontakozott ki a ságvári gólyafészeknél, ahol a nézők napokon át élő adásban figyelhették a legkisebb, végletesen legyengült fióka lassú pusztulását.
Lifestyle
A tejmentes étkezés és az érzékenységek miatti diéták korában egyre többen keresnek olyan alternatívákat, amelyekkel kompromisszumok nélkül helyettesíthetők a klasszikus kedvencek, mint például a...
Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.
Lifestyle
A párod csinált valamit, amivel rálépett a tyúkszemedre, de hiába telt el már egy hét, még mindig ezen puffogsz? Alapvetően igazad volt, talán még bocsánatot is kért, te mégis ezen rágódsz még napok...
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...