Lifestyle

Megható - Iskolatársai siettek a kiközösített srác védelmére

Szinte könnyekig hatották a történtek

Az iskola focicsapatának tagjai, Kristopher Graham és Antwan Garrett meglepő ajándékkal kedveskedtek kiközösített bajtársuknak: felajánlották neki ruhatáruk legbecsesebb darabjait: pólók, nadrágok, cipők tömkelegével tették boldoggá Michaelt, s egyszersmind mutatták fel az összetartás, az önzetlen segítségnyújtás és a szolidaritás gyönyörű példáját. Michael először nem is tudta mire vélni a megdöbbentő "partizánakciót", ám mint utóbb kiderült, szinte könnyekig hatották a történtek. Az első osztályos srác elmondta: otthon kevés ruhája van, mivel olyan gyorsan nő, hogy az édesanyja képtelen a méretének megfelelő darabot találni. Michael - aki számára immáron aligha okoz majd fejtörést, hogy mit is viseljen a következő nap a suliban - hozzátette: nemcsak azóta piszkálják rosszindulatú társai, hogy átlépte a középiskola kapuját, hanem egész addigi életében is rosszmájú beszólások és gunyoros megjegyzések céltáblája volt, főként azért, mert mindig ugyanazokat a ruhákat viselte. Társai azonban most reményt adtak nemcsak neki, de talán a sok-sok Michaelhez hasonló fiatalnak is, akit társaik kinéznek maguk közül, csak mert mások, mint a többség.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...
Lifestyle
Különleges és meglepő vendéggel kopogtattak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Fővárosi Állat- és Növénykertben, miután egy közúti ellenőrzés során illegálisan tartott fehérpamacsos selyemmajmot...