Bed&Love

Halad a korral - Fiatal fiúkra vágyik a trendi szexnagyi

Hiányolni kezdte az intimitást

A 83 éves Hattie Retroage elmondta, nem cserélgette mindig ilyen sűrűn a partnereit, sőt nem mindig rajongott a fiatalabb generációkért. A kenyerét korábban táncosnőként kereső szexnagymama kifejtette, 25 éven keresztül élt házasságban egy korabeli férfival, ám miután a gyerekek kirepültek, Hattie számára egyre nyilvánvalóbbá vált, a hajdani szenvedély is odaveszett. Arra panaszkodott, hogy az intimitás, a rendszeres szex és különösen az orgazmus kezdett hiányozni neki. Elváltak, és a nagyi ekkor ugrott fejest az online társkeresők izgalmas, ám buktatókkal teli birodalmába. Először állítólag komoly párkapcsolatra vágyott - ezt a későbbi fejlemények tükrében persze kissé nehéz elhinni -, ám olyan súlyos csalódások érték, hogy úgy érezte, jobb, ha inkább az egymást követő, tünékeny kalandok hajszolásának szenteli idejét. Hattie állítólag egy ideig depresszióval is küzdött amiatt, mert nem leli a hozzá illő partnert. Nos, ha ilyen széles merítéssel próbálkozik - nyolc hónap alatt ötven partner szép kis teljesítmény -, akkor még az is lehet, hogy horogra akad álmai hercege. Csak nehogy az unokájának nézzék...

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Szerelem korkülönbséggel - Működhet?

Sokan még mindig megbotránkoztatónak tartják.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
A spirituális tanítások szerint születésünk pillanata nem csupán egy dátum a naptárban, hanem olyan jelképes üzenetet is hordozhat, amely egész életünkön át elkísér. Sokan úgy vélik, hogy születési...
Lifestyle
Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló...
Egészség
Súlyos, tizennégy európai országot érintő járványkitörésre figyelmeztetnek az egészségügyi hatóságok, amelyet egy népszerű élelmiszerhez kötnek. Az Euronews beszámolója szerint az ízesített instant...
Sztárok
Katalin hercegné jó szokásához híven idén sem hagyja ki a wimbledoni teniszbajnokságot, a napokban ráadásul sikerült óriási meglepetést is okoznia a szurkolóknak.
Sztárok
Az ATV emblematikus és közkedvelt műsorvezetője a reggeli Start című adás után egy rendkívül érzelmes üzenetben köszöntötte feleségét a hivatalos közösségi oldalán. Majd egy megható vallomásban...
Utazás
Sok napsütésre és igazi kánikulára számíthatunk a mai napon, azonban egy front szakadozott felhőzete vonul át felettünk, amely északkeleten záporokat és dörgéseket hozhat. A HungaroMet előrejelzése...