Sztárok

Le sem tagadhatnák egymást - Apja nyomdokaiba lép Schwarzi fia

Ismét visszatér

Október legvégén érkezik a hazai mozikba Arnold Schwarzenegger legújabb filmje, a Terminátor: Sötét végzet, a legendás Terminátor-széria legfrissebb epizódja. A producerként a két első Terminátor-mozi rendezője, James Cameron által jegyzett film különlegessége, hogy a második rész, Az ítélet napja után veszi majd fel az események fonalát (ez nem is meglepő, hiszen a folytatások sem a kritikusok, sem pedig a nézők körében nem arattak túl nagy sikert, sőt a negyedik epizód csúfos buktának bizonyult a jegypénztáraknál). A felelősség óriási terhe nehezedik az alkotók vállára már csak azért is, mert Az ítélet napját az egész sorozat legnagyszerűbb, legsikerültebb darabjaként szokás emlegetni, s nem mindennapi kihívás lesz méltó folytatást készíteni eme korszakos remekműnek, a kilencvenes évek egyik legemlékezetesebb akciófilmjének. A Sötét végzet további érdekessége lesz, hogy Schwarzenegger ezúttal nem egy újabb Terminátor bőrébe bújik, hanem egy Carl nevű férfit alakít majd - vélhetően azt az emberi mintaegyedet, aki a Terminátorok modelljéül szolgált. A 72 éves sztár tehát szűk két hónap múlva ismét visszatér a magyar mozikba.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A Terminátor messziről elkerülte az edzőtermet.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy krémes tejtermék most a sláger a világ egyre több országában, nem véletlenül: ez a termék nemcsak a fogyásban segíthet, de lágy állaga és sokoldalú felhasználhatósága miatt is népszerű.
Sztárok
Hamarosan teljesen új fejezet kezdődik György herceg életében: szeptembertől Nagy-Britannia egyik legismertebb és legpatinásabb bentlakásos iskolájában folytatja tanulmányait. Az Eton College falai...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy a megbocsátás kizárólag a másik félről szól, pedig valójában saját lelki egyensúlyunkra is óriási hatással lehet; hogy mi áll ennek a hátterében, az cikkünkből kiderül!
Lifestyle
A Szűz júliusban olyan rejtett kiadásokra vagy pénzügyi szokásokra figyelhet fel, amelyek eddig észrevétlenül csökkentették a tartalékait - íme, júliusi előrejelzésünk karrier fronton.
Utazás
A nyári hőség nemcsak az embereket, hanem az autókat is próbára teszi, de másképp is kell tankolni?
Sztárok
48. életévébe lépett Nicole Scherzinger! A Pussycat Dolls énekesnője nemrég paradicsomi környezetben ünnepelte születésnapját, melynek apropóján lenyűgöző fürdőruhás fotókat is megosztott a...