Utazás

Autósok és bringások: Egyetlen titka van a békés együtt közlekedésnek

Nem az a lényeg, mivel, fontosabb az, hogy hogyan közlekedsz.

Biztonságos közlekedés

Kerékpáron ülve sokszor nem értjük az autósokat, ha viszont a kormány mögé pattanunk, a bringások okozhatnak izzasztó pillanatokat – ugye, ismerős? Noha kellemetlen helyzetek tényleg adódhatnak az utakon, hiszen mégiscsak közlekedünk, tévhit, hogy az autósok és a biciklisek között mély szakadék húzódna. Ezt hangsúlyozandó a Magyar Kerékpárosklub egyértelműen ki is jelenti, hogy nincsenek bringások és nincsenek autósok, az úton csak közlekedők vannak. A boldog „együttélés” kulcsa pedig nem más, mint a biztonságos közlekedés, aminek alapfeltétele az, hogy a közlekedés minden résztvevője – legyen az sofőr, bringás vagy éppen gyalogos – figyel a másikra.

Bringás nép a magyar

Azt az állítást, hogy a magyarok valóban csak négy keréken szeretnek közlekedni, alapjaiban rengette meg a Magyar Kerékpárosklub tavalyi bicikliskutatása. A felnőtt lakosság ugyanis 70 százaléka pattan nyeregbe, 38 százalékuk ráadásul hetente többször is. Budapesten a felnőtt lakosság 6 százaléka minden nap kerékpározik, 16 százaléka hetente többször is, összességében pedig 51 százalék, vagyis minden második ember kerekezik.

Visszatartó erő

A felmérésből az is kiderült, hogy a bringások ugyan leginkább az útburkolatok minősége és a kerékpározásra használandó utak szélessége miatt bosszankodnak, ám az elválasztás nélküli, járdán vezetett kerékpárutakat és a nagy forgalmú utakat sem szeretik. A kerékpározással szembeni legnagyobb visszatartó erő egyébként pont az autóforgalom nagysága, ami ugyan kerékpárosbarátabb úthálózattal valamelyest orvosolható lehetne, ám amíg ez nem valósul meg teljesen, addig a közlekedők közti együttműködés fejlesztésén a figyelem.

Konfliktusok az utakon

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) és a Magyar Kerékpárosklub közös, gyalogosokat, autósokat és bicikliseket megszólító kampánya éppen ezért készült: azt üzenik, hogy nem az a lényeg, mivel, hanem az, hogy hogyan közlekedünk. Az Együtt Közlekedünk! kisfilmjei a különböző közlekedési módok főbb konfliktuspontjait mutatja be és kínál megoldást a hatékony együtt közlekedésre. Nézd csak!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Előzés okosan

Ahogyan a kisfilmben is jól látszik, bőven akadnak konfliktusok, amit egy kis odafigyeléssel tényleg meg lehet oldani. Halász Áron szóvivő szerint többek között már az is sokat segítene, ha bevezetnék a kötelező előzési oldaltávolságot, amelyet a KRESZ módosítási csomagjának egyik elemeként a Kerékpáros Miskolc Egyesülettel együtt kezdeményezett a klub. De addig is, amíg várunk a változásokra, bringásként, autósként, pontosabban együtt közlekedőként figyeljünk egymásra és tartsuk be a legfontosabb szabályokat!

Erre figyelj, biciklis!

Ha nyeregbe pattansz, sose állj meg az autók holtterében, mindig gurulj előre annyira, hogy lásson a sofőr! Fontos, hogy keresd mindig a szemkontaktust a többi közlekedővel, és ne cikázz kiszámíthatatlanul az autók között! No, és persze a járdán se bringázz, ha azonban mégis muszáj, vigyázz a gyalogosokra!

Légy körültekintő, autós!

Előzésnél tartsd mindig a megfelelő oldalsávot: ugyan másfél méteres „kerülőnél” néhány másodpercet veszítesz, de megelőzhetsz egy balesetet! Kanyarodásnál add meg a biciklisnek járó elsőbbséget és te is keresd a szemkontaktust, figyeld a tükröt és ne vágj a kerékpározó elé! És sose parkolj kerékpársávra!

Videó: Youtube.com; Fotók: 123rf.com, Facebook.com; Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Utazás
Utazás
Időről időre felvetődik a tudósokban a kérdés, mi lenne, ha egy napon atomtöltetekkel térítenének el pályájáról egy, a bolygónk felé tartó aszteroidát. A módszer meglehetősen extrémnek tűnik, de...
Egészség
Vannak olyan kulcsfontosságú vitaminok és ásványi anyagok, amelyeket a szakértők szerint muszáj rendszeresen bevinni a szervezetünkbe, akár az étkezések során, akár étrend-kiegészítők formájában, ha...
Lifestyle
Egy egyszerű német szokás, ami teljesen megváltoztatja a lakás levegőjét – és nem kerül semmibe.
Fashion&Beauty
Ez a klasszikus, időtlen frizura évtizedek óta jelen van a divat világában, és most ismét reflektorfénybe került – stílusosabban, mint valaha. Egyre gyakrabban látni vagány lányok estéin,...
Home&Design
Van, aki szerint csak babona, más viszont már a hirdetésnél bezárja a böngészőt, ha meglát egy bizonyos számot a kapun. A házszámok kérdése meglepően érzékeny téma: míg egyeseknek teljesen mindegy,...
Lifestyle
Ha reggelente fáradt tekintettel ébredsz, ne csak az alváshiányra gondolj: a szem alatti karikák mögött gyakran valami egészen más rejtőzik.