Sztárok

Ők lettek a Nagy-Szín-Pad! tehetségkutató győztesei 2019-ben

A legnagyobb magyar fesztiválokra játszották be magukat.

Véget ért a Nagy-Szín-Pad! 2019

A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió hatodik alkalommal megrendezett közös tehetségmutató versenyének fődíját a közönségszavazatok alapján 2019-ben a USEME nyerte, így idén a produkcióhoz kapcsolódó, legnagyobb magyar fesztiválok nagyszínpadán koncertezhet. Ezenfelül a csapat meghívást kapott a Petőfi Zenei Díj 2019-es showműsorába, valamint saját, dedikált estét kap a belváros egyik legnagyobb szórakozóhelyén. A többi döntős zenekar - így a Follow the Flow és a The Bluebay Foxes is 1-1 millió forintos videóklip támogatásban részesül, és a The Bluebay Foxes pedig vendégzenekari meghívást kapott a Budapest Parkba, valamint felléphet a Eurosonic Festival-on. Az elődöntők összes résztvevője fellép a Sziget, a Telekom VOLT, a STRAND és a Campus fesztiválon, valamint a MOL Nagyon Balaton eseményein. Az USNK még egy különdíjban is részesült, saját koncertestet kaptak az Akvárium Klubban.

A közönség és a szakma szavazott

A nyolc résztvevő - a Follow the Flow, KosziJanka, a Nomad, a New Level Empire, a Useme, a Stolen Beat, a USNK és a The Bluebay Foxes - teljes, élő koncertekkel bizonyíthatta nagyszínpad-érettségét az Akvárium Klubban. Az előadókat ezúttal is zenészekből, koncert- és fesztiválszervezőkből, rádiós- és tévés szakemberekből álló Nagy-Szín-Pad! CREW értékelte, a közönség, mint tizenegyedik “zsűritag” segíthette voksával kedvencét.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Idén változás történt a szavazás menetében: csak Nagy-Szín-Pad! CREW tagok (Áron András "Apey", Boros Csaba, Lábas Viki, Lobenwein Norbert, Marsalkó Dávid, Medvegy Anikó, Muraközi Péter, Patkó Béla Kiki, Takács Ákos és Tiszttartó Titusz) szöveges véleménye volt publikus, hogy a többiek által adott pontszámok és a részeredmények senkit se befolyásoljanak döntése meghozatalában.

A Nagy-Szín-Pad! négy napra mini-fesztiválhangulatot varázsolt az Akvárium Klubba. Az elődöntők során minden nap 2-2 előadóé volt a lehetőség, hogy meggyőzze a CREW-t arról, hogy a legnagyobb magyar fesztiválok nagyszínpadán is megállná a helyét. Ebben az évben több elődöntő is teltházas lett, de a Facebookon futó livestream segítségével bárki nézhette a teljes koncerteket, az M2 Petőfi TV ezúttal is 90 perces, látványos, izgalmas showt épített a versenyprogramok közé.

A fanok azzal vádolják a Trónok harca íróit, hogy 'nem adják meg az igazságot' a sorozatnak.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Argentína mocsaras vidékén egy szinte hajszálpontosan kör alakú, rejtélyes sziget lebeg a vízen, amely ráadásul folyamatosan forog a saját tengelye körül. Az ufóhívők és a kutatók is lázasan keresik...
Sztárok
Sokan kíváncsiak arra, mi áll Gal Gadot irigylésre méltó alakjának hátterében a negyedik X felett is. A Wonder Woman sztárja egy kiegyensúlyozott étrendre és kemény, mégis átgondolt edzésmunkára...
Sztárok
Világraszóló lagzit ülnek Szicíliában, miután Eros Ramazzotti és Michelle Hunziker közös lánya, Aurora Ramazzotti polgári szertartáson fogadott örök hűséget szerelmének. A 29 éves híresség azonban...
Sztárok
Katalin hercegné étrendjét számos – részben protokoll, részben egészségügyi megfontolásból született – szabály befolyásolja, amelyek miatt bizonyos ételeket hivatalos események idején kerülni szokott...
Lifestyle
Bár a júliusi kánikulában roskadoznak a boltok polcai a frissnek tűnő zöldségektől és gyümölcsöktől, egy friss osztrák elemzés arra figyelmeztet, hogy bizonyos közkedvelt finomságokat most jobb...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha minden hónapban megérkezik a fizetésük, nincs okuk panaszkodni. A karrierszakértők szerint azonban rengetegen jóval kevesebbet keresnek annál, mint amennyit a tudásuk,...