Sztárok

"Biztos, hogy fogok izgulni" - Trokán Nóra így készül a Pilvakerre

Még sosem állt ennyi ember előtt.

Milyen érzések kavaroghatnak egy fellépő fejében, akinek a rendezvényére két óra alatt kapkodták el az összes jegyet? Nos, az izgalom szinte biztos ott van közöttük. A Red Bull Pilvaker idén is hatalmasat fog szólni, főleg, hogy közel tízszer annyian láthatják majd élőben, mint két éve. A Budapest Sportaréna hatalmas tere Trokán Nórát is megingatta picit, akivel a Pilvaker sajtópróbáján beszélgettünk.

Pilvaker. Sportaréna. 12500 ember. Leesett már, mi vár rád?

Nagyon izgatott vagyok, soha nem álltam még ennyi ember előtt és verset sem szoktam szavalni a Pilvakeren kívül. Egész más műfaj, mint színházban játszani, de annyira imádom a hangulatát meg a csapatot, hogy inkább várom, minthogy féljek. Alig várom, hogy ott legyünk és átéljem mindazt, amit ez adhat. Ha ahhoz viszonyítok, amit két éve az Erkel Színházban a finálé alatt átéltem, az őrületes volt. Most, hogy közel tízszer annyi ember milyen hangulatot teremt, el sem tudom képzelni, de nagyon várom.

Ez lesz a második Pilvakered. Hogy csöppentél bele először?

2017-ben – ciki, nem ciki – pontosan nem tudtam, mi a Pilvaker. Nem ismertem behatóan a számokat, az előadókat, így amikor Szabó Simon és Takács Ákos (az ötletgazda – a szerk.) felhívtak, mondtam nekik, hogy persze, találkozzunk. Megmutatták a számokat, a videókat és nagyon tetszett. Az elején érzékeltem, hogy ez egy család, nagyon jó hangulatú csapat, nem lehetet nem élvezni ezt az egészet.

Láttam, hogy nagyon átszellemültél a Márciusi Ifjak klipjében...

Jaj, nagyon élveztem. Koncepció volt, hogy a színészek is beálljanak és tátogjanak a srácok rapjére. Iszonyatosan élveztem, ugyanis nekem valahol nagyon mélyen ott egy fura rapper/rocksztár vágy. Az az érzés, amit egy zenész érezhet egy fesztiválon, ahol üvöltik a számait, az csodálatosan jó lehet és én ezt éltem ki ennél a videoklipnél, imádtam csinálni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Akkor lesz popsztár-karrier?

Nem hiszem – nevet. De ha van lehetőség, akkor nagyon jó ezt így kiélni.

Van már kedvenc részed az idei műsorból?

A finálé már most. Hatalmas élmény lesz a Nemzeti Dalt együtt énekelni, 13.000 emberrel. Nagyon kemény lesz. Emellett az izgalmat is le kell győznöm. Nem vagyok izgulós típus, de egy ilyen kaliberű dolognál ez teljesen más, mint egy színházi előadás, teljesen egyedül felállni egy dobogóra, ahol ki vagy világítva és az a sok ember néz rád és csak arra vár, hogy „na, mondjad!”. Még jó, hogy többen mondunk verseket, ez megnyugtató. Ennél a résznél biztos, hogy fogok izgulni, már most érzékelem.

Gyönyörű hajkoronája nélkül szinte rá sem lehet ismerni.

Leadfotó: instagram.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A leárazások csábítók, de vannak termékek, amelyeknél a feltűnően alacsony ár gyanús is lehet, nem véletlenül.
Home&Design
A hálószoba a legtöbbünk számára egyet jelent a kikapcsolódással, a pihenéssel és a relaxálással – egy nyugodt menedék, ahol nagyot sóhajthatunk lefekvés előtt, és feltöltődve készülhetünk a ránk...
Sztárok
Ma már elindul a Házasság első látásra a TV2-n, ami ismét nagy hullámokat fog generálni.
Lifestyle
Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a rutinunk része, ám egy rejtett tényező észrevétlenül tönkreteheti a hajadat. Mutatjuk, mi okozza a szárazságot és a töredezést!
Egészség
Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.