Utazás

Kiderült, melyik az ország legrendezettebb vasútállomása 2018-ban

A verseny kétfordulós volt.

Itt a győztes

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ófehértó nyerte a MÁV által meghirdetett Az ország legrendezettebb vasútállomása 2018 című országos versenyt, amelynek alkalmából kedden emléktáblát avattak a szabolcsi településen. Vólentné Sárvári Piroska, a MÁV Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettese az ünnepségen elmondta, a kétfordulós, kísérleti jelleggel kiírt megmérettetésre összesen 45, a vasúttársaság tulajdonában, illetve üzemeltetésében lévő pályaudvar, állomás és megállóhely nevezett, közülük lett az ófehértói az első, a zalaszentiváni és a pocsaj-esztári állomások pedig a megosztott második helyezettek.

Még nincs vége, lapozz!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.
Sztárok
Eva Longoria szerint az emberek gyakran keresik azt az egyetlen titkot, amely garantálja a fiatalos külsőt és a jó formát – ő azonban úgy véli, ilyen „csodaszer” nem létezik. A színésznő álláspontja...
Lifestyle
A Szűznek a felgyülemlett feszültség most nem gondolati szinten jelenik meg, hanem cselekvésre is ösztönzi őt.
Sztárok
Évek óta találgatják a királyi család rajongói, vajon mikor láthatja újra III. Károly király legfiatalabb unokáit. Nos, a közeljövőben egy olyan eseményre kerülhet sor, amely akár egy régóta várt...
Egészség
Óriási gondot tud okozni, ha egy kórházi műtőben nem működik a klíma.
Lifestyle
A papírtörlő gyakorlatilag már minden háztartásban ott van, de vannak dolgok, amikre nem ezt kellene használni.