Sztárok

Kulcsár Edina Medoxról: Kizárt, hogy ezt megteszem majd

Édesanyám a példaképem

Edinát 18 évesen szülte édesanyja, talán ennek is köszönhető, hogy nagyon jó barátnők. „Rengeteget vagyunk együtt, közösen dolgozunk, hiszen anyukám nagyon tehetséges fotós. Ahogy magánéleti dolgok kapcsán, a munka területén is mindent meg tudunk beszélni egymással” – árulta el a csinos kismama. „Nekem ő egy példakép, én is szerettem volna korán édesanya lenni. Bár Medox kicsit később érkezik, mint régebben elterveztem, egyáltalán nem bánom, Csutival így lesz teljes a mi családunk.”

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

„Rengeteget fejlődött az orvostudomány a születésem óta, így a sokféle vizsgálat és igénybe vehető lehetőség édesanyámnak is újdonságszámba megy. Ő kísért el a Czeizel Intézetbe, hogy átvehessem a köldökzsinórból kinyerhető őssejtek levételéhez szükséges csomagot. Az FH Biobankban tárolt őssejtek számos betegség gyógyításánál jelenthetnek nagy segítséget, nem csak Medoxnak, genetikai egyezés esetén akár a család más tagjainak is” – avatott be a közelmúlt eseményeibe a leendő anyuka, akinek nagyon be vannak táblázva a mindennapjai. „Dolgozom, az új vállalkozásommal foglalkozom, segítek, amiben tudok. Családcentrikus emberek a munkatársaim, így teljesen természetes, hogy könnyen együtt tudunk működni. Odahaza elkészült a babaszoba, be is rendeztük, mindennek megtaláltuk a helyét, már emiatt sem kell aggódni.”

Lapozz, így töltik az estéket!

Oldalak

Sztárok
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...
Lifestyle
Súlyos rákos áttétek gyanújával indítottak azonnali, átfogó daganatkeresést a spanyol orvosok egy hatvanéves páciensnél, aki drasztikus viselkedésváltozással és gyötrő fejfájással került kórházba. A...
Lifestyle
Ha megértjük, hogyan működnek a támadások, felismerjük a jeleket, és időben cselekszünk, akkor a telefonunk biztonságban maradhat.
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van egy nyári estén, mint amikor a szúnyogok lakomát csapnak rajtad. A csípés ugyan csak néhány másodpercig tart, a viszketés viszont órákig vagy akár napokig is...
Lifestyle
A konyhai maradékok megmentésének és a tudatos élelmiszer-tartalékolásnak a fagyasztás az egyik leghatékonyabb eszköze. A szakértők szerint azonban óriási hibát követünk el, ha bizonyos alapanyagokat...
Lifestyle
Szinte mindenki hallotta már az úgynevezett 5 másodperces szabályt. Ha egy falat étel csak néhány pillanatra érinti a padlót, sokan úgy gondolják, még nyugodtan elfogyasztható. De vajon valóban így...