Utazás

Ez a Balaton legszomorúbb helye: Itt mindenkinek kicsordul a könnye

Tragédia, szerelem, emlékek.

Csodálatos történet

Ha létezik örök szerelem, akkor az Abrudbányai-Rédinger Ödöné és Magdusé az! A fiatalok története az 1910-es években kezdődött, amikor az Erdélyben élő ifjú gyógyszerész beleszeretett egy bájos lányba. Ödön és Magdus szerelmüket egy eljegyzéssel is megpecsételték, ám a sors közbeszólt: a gyönyörű menyasszony az esküvő előtt három héttel váratlanul meghalt. A vőlegényt annyira megrendítette a kedvese halála, hogy évekig tartó gyászában elhatározta, emléket állít Magdusnak, amit később már házas, családos emberként meg is tett. Ödön sokáig járta Magyarországot, hogy megtalálja az emlékhely legméltóbb vidékét. Ekkor bukkant rá a fonyódi Sipos-dombra, ahol egy mediterrán stílusú, lapos tetős épületben vörös homokkőből faragtatta ki a nászágyukat, amelyben ő és kedvese kőszobrai egymás kezét fogva fekszenek. A gyógyszerész ide szerette volna hozatni Magdusának Kolozsvárott lévő, földi maradványait is, ám ez meghiúsult, miután Erdélyt újra Romániához csatolták. 1949-ben az épületet államosították, ami után többek között lakóházként is működött. Az időközben felújított, örök szerelem házának is nevezett Kripta villa a szerelmesek zarándokhelyévé vált. A hagyomány szerint ugyanis, azokra a szerelmesekre, akik Ödön és Magdus nászágya fölött megfogják egymás kezét, örök szerelem vár.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány
Fotó: Facebook.com/Fonyód

A következő oldalon galéria nyílik, lapozz!

Oldalak

Utazás
Egészség
A 40 fokos hőségben a szervezet működése alapvetően megváltozik, és az étkezésnek ehhez kell alkalmazkodnia.
Lifestyle
Egyre többen vásárolnak powerbanket, vagyis külső akkumulátort az utazáshoz, de egyáltalán nem mindegy, ezt hogyan veted be.
Sztárok
Törőcsik Franciska számára a nyár idén sem a pihenésről szól. A színésznővel a Pandora x Chez Dodo eseményen beszélgettünk, ahol mesélt kedvenc nyári finomságairól, a közelgő fellépéseiről és arról...
Sztárok
Már csak egy hónap, és érkezik a mozikba a Pókember: Vadonatúj nap. Tom Holland emiatt üzent a rajongóknak is.
Lifestyle
A legtöbbünknek fel sem tűnik, hogy a fogkrém nem egyszerűen fehér. Ott fut benne egy kék csík, néha piros vagy zöld is, és valószínűleg soha nem gondoltál bele, miért került oda. Az internet persze...
Utazás
Tamás a családjával a Balatonnál nyaral, és van egy kedvenc büféjük, ami erősen megnövelte az árakat a hőség miatt.