Lifestyle

Tűzveszélyes lehet a testápolód, figyelmeztetnek a hatóságok

Egyetlen összetevőn múlik minden.

Tűzveszélyes krémek

Többszáz haláleset lehet kapcsolatban olyan arckrémekkel és testápolókkal, melyek tartalmazzák a paraffin nevezetű összetevőt – hívja fel a figyelmet a tűzoltóság. Ha az emberek rendszeresen használnak ilyen termékeket, és ritkábban cserélik a ruházatukat vagy ágyneműjüket, akkor a paraffin beszivároghat az anyagokba, és mivel egy könnyen éghető anyagról van szó, magas hő hatására a vegyület komoly égési sérüléseket okozhat.

A BBC korábbi kutatásából kiderült, hogy a legtöbb krémen nincs figyelmeztetés a veszély ellenére, pedig az egészségügyi és gyógyszerészeti szabályok előírják a megfelelő feltüntetést. Tavaly márciusában egy vizsgálat során 37 olyan halálesetről számoltak be Angliában, ami összefüggésbe hozható a paraffinos krémekkel. 2010 óta az ehhez hasonló ügyek száma fokozatosan nő, csak tavaly november óta például 8 további ilyen esetről készült jelentés.

Chris Bell tűzoltó azt mondta, hogy valószínűleg sokkal több paraffinos halálesetről lehet szó annál, mint amennyiről jelenleg tudnak. "Ezrek használnak ilyen termékeket, ezért sem tudjuk pontosan, mennyi balesetnek lehet köze az anyagot tartalmazó kozmetikai krémekhez, de többszáz is lehet" - jelentette ki a szakember.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Fotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A Terror Háza Múzeum előtt tartott demonstráción lépett színpadra zenei fellépőként Nagy Feró, aki a múzeum működésének felülvizsgálata és a főigazgatói tisztség megszüntetése elleni kiállásában...
Sztárok
Rebecca De Mornay a nyolcvanas évek elején szinte egyik pillanatról a másikra vált Hollywood egyik legvonzóbb és legkeresettebb színésznőjévé, ám azóta több mint négy évtized telt el, és ma már...
Lifestyle
Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A...
Sztárok
Kilencéves józansági jubileumát ünnepli Molnár Tamás; az Anti Fitness Club egykori frontembere, elismert dalszövegíró és szólóelőadó őszinte posztban foglalta össze a függőség legyőzésének...
Sztárok
Megrázó, kegyetlen állatkínzási ügy borzolja a kedélyeket Oroszlányban, ahol egy 14 éves fiú ölhetett meg egy macskát az interneten terjedő, hírhedt „764” nevű erőszakos online hálózat hatására.
Sztárok
Sajátos stílusú, önironikus bejegyzéssel jelentkezett a közösségi oldalán Dietz Gusztáv, aki viccesen tárta a követői elé a családi házban uralkodó megváltozott állapotokat és a kedvenc kutyái...