Sztárok

Szenvedély és kalamajka: nézz bele nálunk az Oltári csajok előzetesébe

Példaértékű és profi stáb

A fiatal színészgárda mellett Hűvösvölgyi Ildikóval is találkozhatnak majd a nézők, aki az Erdész nővérek nagynénjét alakítja.

"Ez egy fantasztikus mese, amelyben Tünde szerepét játszom, aki gyakorlatilag egy tündér - talán nem véletlen a névválasztás sem... A történetben vannak jó és rossz erők, és ő egy jó erő, aki mindig a pozitív energiákat adja, úgy érzi, jót kell tennie az emberekkel. Ebben abszolút magamra ismerek, a való életben én is ilyen vagyok. Az utóbbi években inkább színházban játszom, viszonylag régen forgattam, ilyesfajta telenovellában pedig még soha sem szerepeltem. Nagyon boldog vagyok, hogy rám gondoltak, ráadásul Kalamár Tamással régóta ismerjük egymást. A stábban is roppant helyes mindenki, a rendezők hímestojásként bánnak velem, a nagy öreggel, és a lányokról is csupa jót mondhatok. Egyszerűen példaértékű, hogy mennyire profik ilyen fiatalon, szuper velük együtt dolgozni" - fejezte be a színésznő.

A főszereplők

A főbb szerepekben fővárosi, illetve vidéki színházak tehetséges színészeit láthatjuk majd, többek között Horváth Sisa Annát (Erdész Angéla), Hartai Petrát (Erdész Hajnal), Michl Julit (Erdész Piros), Jaskó Bálintot (Farkas Márk), Dér Zsoltot (Hegyi János) és Ember Márkot (Herczeg Kornél). Rajtuk kívül Hűvösvölgyi Ildikó mellett Danics Dórával - aki a sorozat egyik betétdalát is énekli -, Fehér Adriennel és Agócs Judittal is találkozhatunk.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

(A videót a képre kattintva tudod megnézni.)

Az Oltári csajokat október 30-tól minden hétköznap este 20:30-tól láthatjuk az RTL II-n.

Fotók: RTL II; leadfotó: RTL II

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Izgatottan szaladt ki a kertbe a hároméves kislány a neki érkezett csomagért, ám a felhőtlen öröm pillanatok alatt felfoghatatlan drámába fordult.
Utazás
Nyugodt, napsütéses idővel indul a nap, ám északnyugat felől hirtelen lecsap a viharos időjárás az egész országban.
Fashion&Beauty
A farmer örök klasszikus, de idén nyáron egészen új oldalát mutatja. Egyetlen jól megválasztott darabbal pillanatok alatt trendi, mégis könnyed szettet varázsolhatsz belőle.
Lifestyle
Nyáron nem ritka, hogy egyre több pók bukkan fel a lakás különböző pontjain. Mielőtt vegyszerekhez nyúlnál, érdemes megismerni egy olyan növényt, amelynek illatát állítólag nem kedvelik ezek a...
Sztárok
Alig pár hete adott életet kisfiának Nemes Anna: az ATV népszerű műsorvezetőjét élete első, édesanyaként ünnepelt születésnapján pedig igencsak lenyűgözte a párja.
Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.