Lifestyle

Elég az állatkísérletekből, van út a változáshoz

Egyre nagyobb a nemzetközi összefogás az állatok jogaiért.

Flashmob az állatokért

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

A The Body Shop és a Cruelty Free International egy lépéssel közelebb került közös céljához az állatkísérletek végérvényes betiltásával kapcsolatban. Az állatok világnapján (október 4.) a Westend bevásárlóközpont előtt egy szuper pörgős táncprodukcióval készültek, amihez bárki csatlakozhatott, hála az internetre feltöltött koreográfiának. Mivel én imádok táncolni, és a flashmobokat mindig hatalmas szemekkel figyeltem, úgy döntöttem, hogy ez alkalommal én is kipróbálom magam. A hangulat szuper volt, leginkább egy rögtönzött délutáni bulihoz tudnám hasonlítani. Minden résztvevő igazán kitett magáért, szerepelni és nézni is szórakoztató volt a show-t. Annál, hogy még nekem is sikerült nagyjából megjegyeznem a lépéseket, csak az volt jobb érzés, hogy hihetetlen, de június óta, mióta ez a kampány elkezdődött 3 millió aláírást sikerült gyűjteni. A cél, hogy az egész világon törvényben tiltsák a kozmetikumok állatokon való tesztelését, úgy tűnik egyre közelebb van már.

Kattints, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Egészség
A szentestét megelőző éjszaka megjelent a legújabb Magyar Közlöny, amelyben egy friss változtatás olvasható az orvosi időpontokkal kapcsolatban.
Home&Design
A Feng Shui szerint van egy bizonyos hely a lakásban, ahová nem szabad karácsonyfát tenni – cikkünkben azt is elmagyarázzuk, miért!
Lifestyle
Mit teszel, ha a Föld légkörén kívül tartózkodsz, de mégis friss levegőre vágysz? A NASA már az 1980-as években feltette magának ezt a kérdést.
Lifestyle
Hosszú éveken át úgy gondolták, hogy az észak-görögországi Vergina I. sírja Nagy Sándor apja, II. Fülöp makedón király földi maradványait őrzi. Ám nemrég sokkoló felfedezést tettek a kutatók.
Sztárok
A visszavonult sztár átalakulása sokakat meglephet, hiszen a plasztikai beavatkozások látható nyomot hagytak rajta.
Egészség
Ahogyan egyesek minden napot frissen és üdén kezdenek, míg mások meggyőződéses éjszakai baglyok, úgy nem is ébredünk mindannyian ugyanolyan éhesen. Nem ritka párok vagy lakótársak között, hogy az...