Gyászol az ország egyik legismertebb hangja

Tarján Tamást gyászolja a rádiós

"Meghalt Tarján Tamás. Azon kevesek egyike volt, akik miatt igazán elhittük, megéri az irodalommal foglalkozni. Hihetetlen volt az óráin ülni: úgy beszélt másfél órán át folyamatosan egy témáról, mintha egy precízen, szóról szóra kidolgozott, tűpontos tanulmányt olvasna, minden jelző, minden állítás, minden gondolat a legválasztékosabb eleganciával volt a helyén. Semmi fölösleg, csak szikár szakértelem. Natúr élvezet volt hallgatni. Szemináriumon kikövetelte, hogy beszélgessünk vele. Voltak órák, ahol senki nem mert szeméremből, felkészületlenségből, nyafkaságból hozzászólni, ilyenkor képes volt öt percig csendben várni ránk. Nagyon hosszú tud lenni öt ilyen perc. Idő múltával állati kínossá vált a csend, és még kínosabb volt a felhívás, amikor finoman sürgetve, halkan, könnyedén mímelt kedvességgel azt mondta: no de kollégák, biztosan van véleményük a szövegről. Ott, akkor annyira voltunk kollégák, mintha Alonso anyámat hívná kollégának a körúti dugóban, csak azért mert kocsit vezet, vagy Ronaldo kollégázna le, mert a pólómra egy labda van rajzolva, esetleg Elon Musk szólítana így, mert kicseréltem az elemet a távirányítóban. De végül elérte, hogy beszélgessünk. Aztán bevezette, hogy aki valamilyen eredeti, kiváló gondolattal járul hozzá az órához, az vele mehet a 332-es szobába, ahol az asztalán óriási stócban álltak a recenzióra váró, vagy azon átesett könyvek és szabadon választhat egyet magák. Nincs az a lovagkereszt, ami felért volna akkor azzal a dicsőséggel. Mindig is motivált a versenyhelyzet, így azon kaptam magam, hogy óráról órára egyre alaposabban készülök, szinte őt provokálva, hogy na, hadd lám, öreg, lesz-e valami, amit jobban tudok. Kányádi órán a Sörény és koponya kötet Második rész fejezetében két versszak románul íródott. Az óra előtt direkt „szereztem” egy román szakos hallgatót, hogy lefordíttassam vele a szöveget magyarra. Alig vártam, mikor jutunk el odáig, és aztán, bamm, felolvastam neki magyarul. Elismerően rám nézett, majd ennyit mondott: óra után jöjjön velem könyvet választani. Most levettem a polcról, itt van előttem az a kötet: „Művészet” – Mai francia drámák… :-)
Nem volt nagy titok a tudás, amit átadott. Igazából bárki seperc lenyúlhatja: minden mondatnak nézz utána alaposan. Ennyi. Irodalmi szöveghez nyúlni az összes bátorságomat abból a hitből merítem, hogy van némi hitelem a próbálkozáshoz, csakis miatta.
Minden, amit Tandoriról tudok, tőle tudom. Minden, ami Tandoritól szép és kedves, miatta szép. Ha az Hommage-t olvasom, az ő hangján hallom a fejemben. Azon az órán úgy beszélt a versről, hogy ott és akkor azt hittük, valami különleges rituális beavatáson vagyunk, olyan fontos üzenetet kapunk meg általa.
Magyar-néprajz szakon végzett, úgyhogy egyszer hirtelen felindulásból felkértem, hogy a húsvéti locsolóversek etimológiájáról adjon interjút. Olyan eleganciával küldött el a sunyiba, ahogy francia kosztümös filmekben, mondjuk a Lagarder-lovag kalandjaiban, de Nevers herceg a Nevers-vágást osztogatta.
Mindenért köszönet! Ígérjük, utána nézünk a mondatoknak! Ég Önnel, Tanár Úr!"

Őszinte részvétünket fejezzük ki a hozzátartozóknak!

Forrás: Facebook/Esperes Tamás